6. nap

Másnap semmi kedvem kimenni a szobából. Nem érdekel semmi. Se az éhség, se a higiénia. Hagyjanak békén. Nem akarok senkivel sem találkozni vagy beszélni. Telefonjaim is kikapcsoltam, úgyhogy azon keresztül nem zaklatnak. Bár az ajtón keresztül néha kérlelnek, hogy menjek ki és áruljam el, hogy mi történt vagy mi a baj. De nem fogok. Nem az ő bajuk, bár fogalmam sincs, hogyan tudnék túllendülni a dolgon. Elvégre, Hyunseunggal kell együtt dolgoznom, ahogy azt Jin is megmondta. Kezd elmenni a kedvem ettől az egész debütálósdiból. Alig kezdődött el, szinte semmi jó nem történt még velem... Megéri vajon?

***

Megvárom, míg a fiúk már biztos, hogy alszanak, s csak akkor megyek ki lezuhanyozni és bekapni néhány falatot. Míg a hűtőből csórt szőlőt csipegetem és aloet iszok, próbálok dűlőre jutni. Feladjam, vagy ne. Vonz a dolog, és régi álmom, hogy színpadon szerepelhessek és táncolhassak. Meg persze megígértem öcsémnek és bizonyítani akarok apámnak. A szemébe akarom mondani, hogy te voltál az, aki rosszul döntött, nem én. Mégis... Nem akarok Hyunseunggal dolgozni és találkozni vele. Ennél akármi jobb lehet.

Sóhajtva dőlök hátra, s ujjaimmal egy szőlőszemmel játszok. Fogalmam sincs, hogyan kéne döntenem. És hogy melyik lenne a helyes döntés. Na, meg kinek a szempontjából lenne az jó döntés. A fiúk biztos szívükre vennék, ha itt hagynám őket.

- Hora... - szólít meg egy számomra megutált hang, mire gyorsan felállok és kapkodva visszateszem helyére a szőlőt.

- Nem vagyok rád kíváncsi - mondom a fiúnak mérgesen. Nem mond semmit, de mikor el szeretnék menni mellette, karomat megfogva állít meg. - Engedj el! - kérem határozottan.

- Hallgass meg - mondja halkan, de kerüli tekintetem.

- Miért? Hogy megint lecseszhess egy olyan dolog miatt, amin próbálok változtatni, csak nem megy egyik napról a másikra? Ugyan, hisz szerinted megérdemeltem nem? Számodra csak egy púp vagyok a hátadon, minek akarod ezt a szemembe is mondani? Tényleg ennyire érzéketlen vagy? - fakadok ki sírástól remegő hangon. Ajkamba harapok, s erővel kiszabadítom karomat. - Ebből köszönöm, de egyszer is elég volt - mondom, majd szobámba futok. Párnámba zokogok, hogy ne ébresszek fel másokat, s igyekszem visszafogni. Olyan nehéz. Miért hyung? Miért viselkedsz így velem? Mivel érdemeltem ki? Mit tettem?

Hallom megnyikordulni ajtómat, mire összeszorítom szemeim, s arcom a párnába fúrom.

- Kérlek, hallgass meg - kéri Hyunseung halkan. Hozzávágom az első kezembe akadó dolgot, de nem válik be. - Mindent megmagyarázok, megígérem! - kérlel, miközben közelebb jön.

- Menj a fenébe - mondom neki. A düh, amit érzek most iránta, elapasztja könnyeim. Mit akar még? Mi az, hogy mindent megmagyaráz? Hogy miért utál? Érdekli a fenét! Kilépek!!!

- Márpedig addig nem megyek el, míg el nem mondtam! - jelenti ki, s érzékelem, hogy leül ágyam szélére. Felé fordulok, hogy végre kiosszam neki a jól megérdemelt pofonját, de ő elkapja kezem. Másikat lendítem, de azt is elkapja, majd felém hajolva leszorítja kezeim fejem mellé. Komolyan néz rám, s arcán valami mély fájdalom is látszik. Biztos szomorú, hogy velem egy fedél alatt kell lennie és el kell viselnie.

- Engedj el! - kérem határozottan. Próbálom kiszabadítani kezeim, de erősen tartja őket.

- Előbb hallgass meg!

- Nem! - emelem feljebb hangomat, de remélem, nem keltek fel senkit. - Elegem van belőled! Semmit az égvilágon nem ártottam neked, de te kerülsz, utálsz, megvetsz és lenéző vagy velem! Minek hallgassalak meg? Nincs jogod bármit is kérni tőlem! Elmész te a...

- Kedvellek! - vág szavaimba, mire elakad lélegzetem. - Szépen kérlek, Hora, hallgass meg! Tartozom neked ennyivel és kérlek, csak utána utálj meg!

- Ki fogok lépni a Cube-ból, már úgyis mindegy - mondom halkan, s oldalra fordítom fejem. Keze megfeszül, s lehajtja fejét.

- Gondold át! - mondja halkan. Összeszorítom szám. Mi ez az egész? Most meg nem akarja, hogy elmenjek? - Te ismersz minket, mint fan, igaz? - kérdezi puhán. Nem válaszolok. Igen, imádom a kpop-ot. És? Ez hogy jön ide? - Hallgatás beleegyezés - jegyzi meg halkan. - Akkor azt is tudnod kell, hogy sokat köszönhetek Yoseobnak. Ha ő nem lenne, én nem lennék most BEAST tag. Ez fontos, mert emiatt van az egész. Hogy mindent, amit a rajongóktól, másoktól és a tagoktól kaptam, azt neki köszönhetem. - Nem értem, miért mondja el mindezt nekem. Hogy jön ez ide? - Tudod, mi már egészen hamar megtudtuk, hogy szerződtetni akarnak téged. Mind nagyon izgatottak voltunk, de Yoseob másként reagált... Megkaptuk az adatlapodat, de ő csak nézte a képet. Egy jó darabig, mi sem értettük, hogy miért tette és lett csöndesebb utána. Aztán Junhyung leültette egy kis lelkizésre a csapattal. Elmondta, hogy szerinte teljesen beléd zúgott... - Hangja elhalkul. Mi? Hogy Yoseob szerelmes belém? Ez meg milyen kitaláció? Másra akarja kenni az utálatát? - Csakhogy nem ő volt az egyetlen... - teszi hozzá olyan halkan, hogy szinte nem is hallom.

Rákapom tekintetem. Nem tudom elhinni szavait. Képtelen vagyok. Annyi fájdalmat okozott már nekem, nem bízok szavaiban.

- Nem hiszel nekem - állapítja meg szomorúan, de mosolyt erőltet arcára. Elengedi kezeim, s felegyenesedik. Nem néz rám, öleiben nyugvó kezeit figyeli. - Minden jogod meg van hozzá, hogy ne bízz bennem. Erről én tehetek. Mikor te engem neveztél meg kedvenc BEAST tagodnak, Yoseob tudta, hogy így alig lesz esélye nálad. Napokat fogsz eltölteni egy próbateremben azzal, aki a te választottad. Ezt senki se tudná elviselni. - Keserű nevetés hagyja el ajkait, s mikor felnéz a plafonra, látom, hogy szemei könnyesek.

- Mielőtt beköltöztél volna, megkért, hogy tegyek meg mindent, hogy ne szeressél belém. Ő persze nem tudta, hogy én ezt örömmel viszonoznám. Te egy csodálatos lány vagy Hora. Én viszont csak fájdalmat okoztam neked. Hidd el, nekem is ugyanannyira fájt. Látni, ahogy arcodon tükröződnek érzelmeid mikor bunkó vagyok veled, látni a keserűséget szemeidben, s könnyeidet, melyek belepik arcodat. El sem tudod képzelni, mennyire fáj... - Erőtlenül hajtja le fejét, s ölébe könnyek hullanak. Ajkai mégis mosolyra húzódnak. - Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz. És mindezt Yoseobért... Mondanám, hogy visszaforgatnám az időt, de akkor is így döntenék. Yoseob megérdemli, hogy boldog legyen. Nagyszerű ember.

- És te? Te nem érdemled meg? - kérdezem halkan. Felém fordítja arcát, s döbbenten néz rám. Felülök, de bizonytalannak érzem magam. Mi van, ha csak átver? - Te ugyanúgy megérdemled, hyung. Yoseob pedig nem az esetem - suttogom. Elmosolyodik, s felemelve kezét, óvatosan megérinti arcom. Érintésére becsukom szemem. De valami még mindig fáj.

- Annyira sajnálom, Hora - mondja halkan. Ujjaim magam mozdulnak, s megfogva vállainál, magamhoz húzom, hogy megölelhessem. Fogalmam sincs, miért teszem. Fogalmam sincs, igazak-e, amiket mondott. Azt se tudom, most mit érzek iránta. Túl friss még.

Hosszú, csendes percekkel később Hyunseung ledönt minket az ágyra, s halkan megkér, hogy hagy aludjon ma velem. Óvón ölelt magához, fejemre apró puszit adott. Vállába kapaszkodva bújtam hozzá, s csak az járt a fejemben, hogy mi van, ha ez csak egy álom?

***

Valamikor hajnalban arra kelek, hogy mozog az ágyam. Mocorgok egy kicsit, s karjaimmal próbálom egyben tartani az ágyat. Erre az elkezd nevetni.

- Mennem kell - suttogja az ágy. Kellemes hangja van. Pont olyan, mint... Hyunseung! Lazítok szorításomon, s álmosan nézek fel a fiúra. Rám mosolyog, s óvatosan kimászik ölelésemből. - Aludj még! - búcsúzik, majd miután adott homlokomra egy puszit, kimegy és halkan becsukja az ajtót. Nem kell egy perc, ismét elalszok.

[ez sem lett túl hosszú, de izgi :D remélem ^^' kérdés, hogy megoldódik-e minden? :) szerintetek?]