2. nap

Reggel mikor felkelek, azt se tudom, hol vagyok. Egyáltalán nem ismerős a szoba vagy az illatok. Felülök, s rádöbbenek a tegnapi nap eseményeire. Úgy döntök, inkább visszafekszek még aludni. Úgyse tudok róla, hogy próbám lenne vagy valami. Valami olyasmit mondott a főnök, hogy illeszkedjek be és szokjam meg a fiúkat. Azt hiszem. Mit tudom én így korán reggel. Kopognak, majd nyílik is az ajtó.

- Hora! - szólít meg halkan Yoseob, mire dünnyögök valamit, hogy jelezzem, ébren vagyok. - Gondoltam szólok, hogy ma be kéne jönnöd velünk! A főnök telefonált, hogy részt veszel velünk egy táncórán - tudatja velem a fiú, mire feltámaszkodok alkaromra és morcosan nézek rá.

- De azt mondta, mára nincs semmi dolgom - mondom, s rendesen felülök. Yoseob egy darabig csak néz engem, aztán válaszol.

- Nem tudott elérni téged, gondolom még aludtál, mikor keresett. Mi is most tudtuk meg. El tudsz készülni fél óra alatt? - kérdezi mosolyogva. Fáradtan felnyögök, de aztán bólintok.

- Persze, igyekszek.

- Köszi, cserébe csinálok neked reggelit! - mondja vidáman, majd kimegy. Mi ütött ebbe a gyerekbe? Megrázom fejem, mielőtt elkezdenék kombinálni, s inkább nekilátok készülődni. Kifésülöm hajam, majd összeállítom ruhám. Sort és trikó. Felöltözök, majd felhúzom cipőmet is. Táskámba teszek törülközőt, majd egy flakon aloét is, végül egy váltócipőt is. Némi hezitálás után megcserélem a cipőket, hogy kedvencemben táncolhassak majd. Copfba fogom hajam, majd kimegyek a nappaliba. A fiúk TV-t néznek, kivéve Yoseob, aki a konyhában szorgoskodik.

- Mindjárt kész! - fordul felém mosolyogva, majd szemei elkerekednek, ahogy meglát. A többi fiú érdeklődve kapja fel fejét, s néz rám hasonló tekintettel. Nem törődve velük teszem le táskám a kanapé mellé és sétálok be a konyhába.

- Hyunseung hagyott neked kávét - jegyzi meg Junhyung. Nekidőlök az asztalnak, s élvezem a kávé nyújtotta ébresztést. A fiúk hol engem, hol pedig a TV-t nézik, de egyikük sem szólal meg. Mikor elkészül a reggeli, már szinte késésben vannak, így az evést elhalasztva végezzük el a végső dolgainkat mielőtt indulnánk. Mivel a liftbe nem férnénk be ennyien, a lépcsőn igyekszünk lefelé. A fiúk ötleteikről beszélgetnek, míg én csak zsebre tett kézzel követem őket. Lent aztán beszállunk a kiadó mini-buszába. Megvárom, míg leülnek, s csak aztán ülök le én is egy üres duplaülésre. Elkezdek zenét hallgatni fülesen keresztül, de nem élvezhetem sokáig a zene nyújtotta békességet, mert percekkel az indulás után Yoseob támaszkodik rá ülésemre és piszkál meg, hogy figyeljek rá.

- Baj van, Hora? - kérdezi halkan, hogy ne vonja ránk a beszélgető fiúk figyelmét.

- Nincs - válaszolom, s nem érdekel, hogy mennyire hangzik hazugságnak. Én voltam az, aki betolakodott hozzájuk a kiadó parancsára, tehát nekem kell alkalmazkodnom hozzájuk. Nem róhatom fel Hyunseungnak, hogy utál. Nyilván van jobb dolga is, mint rám figyelni.

- Hyunseung miatt vagy szomorú? - kérdez rá a fiú, én pedig meglepődök, hogy ennyire látszódik-e. Elhessegetem a gondolatot, hisz nyilván csak jól ismeri csapattársát vagy kibeszéltek. Valahogy ma reggel különösen nem vagyok optimista.

- Nem - adok tömör választ. Yoseob felsóhajt, majd visszahuppan ülésére. Folytatom a zenehallgatást, de gondolataim az engem utáló személy körül járnak.

***

- Fantasztikusak voltatok! - dicsér meg mindenkit a koreográfus mosolyogva.

Hulla vagyok. Ez semmi ahhoz képest, hogy otthon táncoltam egy-két órát, tanulva a videók táncát. Ez A táncolás. Nagyokat kortyolva iszom innivalómat, remélve, hogy segít rendezni egy kicsit légzésemet. Túl hamar elfogy, de szerencsére már nem érzem magam ájulás közeli állapotban. Ehhez hozzá kell majd még szoknom. Végigdőlök a földön, s arcomra teszem vizes törülközőmet.

- Nagyon ügyes vagy - mondja nekem Junhyung, s ő is leül a földre. Kezem felemelve köszönöm meg dicséretét, de nem mondok semmit. Az ő tudásukhoz képest sehol se vagyok. Nem is értem, miért kellett eljönnöm velük.

- Mi lenne, ha elmennénk kajálni? - veti fel Dongwoon, de csak ketten értenek vele egyet. - Akkor otthon találkozunk! - köszön el tőlünk a fiú, s Yoseob és Gikwang társaságában összeszedik holmijukat és elmennek. Furcsa úgy gondolni a fiúk lakására, mint otthonra. Számomra leginkább egy hely, ahol aludni fogok, amint visszaérünk. Élvezem a csendet, ami a próbateremben van. Kellemes. Meg azt is, hogy a törülköző hűsíti arcomat. Komolyan, még egy ilyen próba és megpusztulok. Nem is értem, ők hogy bírják ki. Ráadásul ez csak valami szintfenntartó edzés, mivel nincs Doojoon. El se tudom képzelni, milyen, hogyha teljes gőzerővel dolgoznak és gyakorolnak. Valószínűleg még a nézésétől is elfáradnék.

- Én is lelépek, azt hiszem - mondja Junhyung, s felkel a földről.

- Hara? - kérdezi Hyunseung, én pedig összerezzenek hangjára. Az egész próba alatt kétszer, ha megszólalt. Valószínűleg ez is miattam van.

- Igen. Elkísérem őket a fellépésükre - válaszolja a rapper, miközben a hangok alapján pakol. Lehámozom fejemről a törülközőt, majd felülök. - Nicsak, most már nem paradicsom a fejed - vigyorog rám a fiú, mire kinyújtom nyelvem.

- Ez volt az első táncórám, hagyj békén - mondom neki. - Örülök, ha holnap fel fogok tudni kelni az ágyból - teszem hozzá, miközben próbálok felállni. Nem sikerül. - Itt alszok - jelentem ki és visszadőlök a földre.

- Mert az aztán jót tenne neked és nem fájnál még jobban - jegyzi meg Junhyung.

- Jajj már - fújtatok rá. Nézem, ahogy a fiú odasétál a kanapén fekvő Hyunseung-hoz és fülébe súg valamit. Ő válaszol valamit, de azt sem hallom. Végül a rapper elköszön tőlünk és lelép. Néma csend ereszkedik a teremre, de lehet, hogy csak a feszültség miatt érzem túl csendesnek. Nem tudok mit csinálni, s így próbálom túltenni magam a dolgon. Visszateszem arcomra a törülközőt. Egy pillanatig eljátszok a gondolattal, hogy tényleg helyben el kéne aludni, de lemondok róla. Valószínűleg körberöhögnének a fiúk, amit nem szeretnék.

Lehet, hogy kicsit elszunyókálhattam, mert arra eszmélek fel, hogy hatalmasat dörren az ég. Ijedten ülök fel és fordulok az ablak felé. Bármit, csak vihart ne!

- Menjünk - mondja Hyunseung, s csak most tűnik fel, hogy előttem áll. Felém nyújtja kezét, hogy segítsen felállni, de arca érzelemmentes, mint eddig. Eszembe jut, hogy Junhyung beszélt vele, talán erről. Elfogadom a segítséget, s sikeresen felállok. Tényleg fáj mindenem.

- Basszus - nyögöm az első kis lépés után. Sikerült erőt vennem magamon és bedobálni táskámba cuccomat. Amennyire tudunk, lesietünk a lépcsőn, ki az épület elé. Megint dörren egy hatalmasat az ég, én pedig ijedten összerezzenek.

- Megfázol - érti félre reakciómat Hyunseung, s fejemre akasztja kardigánját. Értetlenül nézek rá, de azért belebújok. Finom illata van. Beszállunk a kocsiba és elindulunk vissza.

***

Amint beérek szobámba, leengedem a redőnyt, hogy a villámok ne tudjanak árnyakat festeni a falakra, majd felkapcsolva a lámpát folytatom a pakolást. Fülhallgatón keresztül hallgatok zenét, hogy tudjam hangosabban. Igyekszem kizárni a fejemből a tényt, hogy odakint vihar tombol.

Fejemre húzom a kapucnit. Mindig is megnyugtattak az illatok, s a pulcsiból csak úgy árad Hyunseung állata. A fiú amióta odaadta kardigánját nem szólt hozzám, én pedig eldöntöttem, hogy csak akkor kapja vissza pulcsiját, ha megkér rá. Szerintem ez nem a közeljövőben lesz.

Míg pakolok, Dongwoon ugyanúgy elhív filmet nézni, mondván, nem fejeztük be a tegnapit, de most elhárítottam az ajánlatot. Valahogy nincsen kedvem filmet nézni. Csak fekszem az ágyon, örülve, hogy végre befejeztem a pakolást, és gondolkozok, hogy miért érzem rosszul magam. Valószínűleg köze van ahhoz, hogy nem szeretem, ha utálnak és levegőnek néznek. Mindenesetre úgy tűnik, Hyunseungnak van rá valami oka, és csak akkor áll velem szóba, ha a többiek rászólnak.

Összébb húzom a pulcsit, s befordulva a fal felé becsukom szemeim. Rosszul esik, hogy így viselkedik velem. Nem értem, hogy miért, s ez a legrosszabb. Ha baja van velem, mondja a szemembe. Így változtatni se tudok esetleg. Arcomon végigfolyik egy könnycsepp. Miért utálsz, hyung?