3. nap

Mikor reggel felébredek, telefonom még csak öt órát jelez. Meglepve tapasztalom, hogy be vagyok takarva. Ez nem én voltam. Kikapcsolom a zenét, töltőre teszem telefonom, majd összeszedve fürdős holmimat, elvonulok zuhanyozni. Mikor végzek, holmimat bedobálom szobámba, majd a konyhába megyek kávéért. A nappaliba érve már érzem is a csábító illatot, s látom az ötletgazda vörös fejét is. Hyunseung nekem háttal ül az asztalnál, kezében egy bögre kávéval. Egy pillanatra megtorpanok, de aztán erőt veszek magamon és besétálok a konyhába.

- Van még? - kérdezem, mire először felnéz rám, majd ujjával a pultra mutat. A szekrényből előveszek egy bögrét, majd töltök magamnak kávét. Gyorsan megiszom, majd a fiú tekintetével kísérve visszamegyek szobámba.

Meg is van, hogy mit fogok csinálni. Megint csak bezárkózok és átöltözök. Legalulra bikinit veszek, arra egy sortot, majd vissza Hyunseung kardigánját. Táskámba teszek új üdítőt, majd a még nedves törülközőmet a radiátorra terítve teszek el egy nagyobbat és tisztábbat. Kedvenc gyöngyös sarumat húzom, majd táskámat átvetve nyakamon, elindulok kifelé. Az előszobatükörnél megállok, hogy copfba fogjam hajam.

- A főnök azt mondta, ne járkálj egyedül sehova - jegyzi meg Hyunseung. A fiú a szobák felé vezető folyosó elején áll, félig felém fordulva. Látom, hogy a pulcsit figyeli, de nem zavar. Nem fogom csak úgy visszaadni neki.

- Pedig fogok - válaszolom kicsit mogorván. Mi az, hogy megszabja, hova mehetek és hogy? Mégcsak nem is debütáltam, senki az égvilágon nem fog felismerni az utcán. Ahova megyek meg főleg nem.

- Én szóltam - vonja meg vállait hanyagul, majd folytatja útját szobája felé. Erős ingert érzek, hogy utána menjek és adjak neki egy apró kis pofont, de beérem azzal, hogy mérgesen fújtatok egyet és hátat fordítva neki elhagyom a lakást.

***

Amint belépek az ajtón és megcsap a klórszag, feledem minden bánatomat Hyunseung gorombássága miatt. Az uszodában csak egy ember van rajtam kívül, tippem szerint ő is feszültség levezetésnek jött el ide. Mosolyogva dobom le táskámat az oldalt húzódó lelátóra.

- Szia Junsu! - kiáltom a hosszokat úszó fiúnak, mire ő kiesik ritmusából. Felém fordul, és meglepődve néz rám.

- Rég láttalak, Hora! - mondja mosolyogva, majd lebukva a víz alá kezd el felém úszni. Míg ideér, leveszem sortomat és táskámba teszem. A pulcsitól még nincs kedvem megválni, elsőnek mindig fagyit szoktunk enni a fiúval, ha mindketten itt vagyunk. Régi szép idők... Csobbanás jelzi, hogy Junsu kiszállt a vízből, majd néhány cuppogó lépés után érzem, hogy átölel. - Hiányoztál! - közli szemrehányóan, s megpuszilja arcom.

- Sok volt a dolgom - válaszolom, s jólesően nekidőlök. Nekem is hiányzott már a fiú. - Megint a térded miatt vagy itt? - kérdezem, miközben oldalra fordítom fejem.

- Részben. Meg vártam, hogy mikor láthatlak megint - feleli. Elmosolyodom, s nekidöntöm fejem vállának. Jólesik, hogy találkoztunk, valahol én is ebben reménykedtem. Olyan rég láttam már őt, ráadásul a jelenléte mindig pozitív hatással van rá, s találkozásaink után napokig jó kedvem szokott lenni. Ebben persze közrejátszik, hogy úszhatok is.  Percekig csak állunk, élvezve a másik közelségét, de tudom, hogy így meg fog fázni előbb-utóbb.

- Megyünk fagyizni? - kérdezem, mire megértve, hogy mire akarok kilyukadni, elenged.

- Persze, felöltözök - bólint. Nézem, ahogy végigsétál a lelátó mentén, majd felkapva egy pulcsit meg papucsot húzva lábára, visszasétál, kezében táskájával. Leteszi enyém mellett, majd kezem megfogva indulunk el kifelé. Mivel ez magánuszoda, nem fogják elvinni holminkat.

Átsétálunk a szomszédos kis fagylaltozóba, ahol nem néznek meg minket alulöltözöttségünk miatt. Tudják, hogy uszoda van a szomszédban. Junsu citromos fagyit kér, én pedig vaníliásat.

- Hogy-hogy eljöttél? - kérdezi hirtelen, miközben kifizeti a fagyikat. - Tudom, hogy csak akkor jössz, ha baj van, vagy megbeszéltük - teszi hozzá mosolyogva. Tehát kiismert. Vagy egyszerűen csak figyel rám.

- Betettek egy csapat fiúhoz, mert a kiadó még nem fizet nekem külön lakást. Az egyik srác levegőnek néz, és alig szól hozzám - válaszolom., miközben kisétálunk a kis kertbe, ahol befoglalunk egy üres asztalt. Csak Junsu ül le a hozzá tartozó padra, én az asztalra mászok fel, mint mindig. A fiú beljebb csúszik, hogy velem szemben üljön.

- Nem is mondtad, hogy felvettek! Hova is? Cube? - lepődik meg. Elmosolyodom.

- Igen, már szívesebben lennék JYP-s - válaszolom, s megérintem arcát. Mindig arról álmodoztam, hogy együtt dolgozhatok vele. De mivel közbejött a dolog nem tudtam elmenni a felvételijére, csak a Cube-éra.

- Annak én is jobban örülnék - nevet a fiú. Melegség tölt el szavaira, s elmosolyodom. - Visszatérve a keserűbb vizekre. Miért nem áll veled szóba? - kérdezi. Egyik kezét felteszi az asztalra, hüvelykujjával lábam kezdi el cirógatni, de arca nem változik meg. Egy darabig még a fagyit eszem, mielőtt válaszolnék. Honnan tudjam?

- Azt én is szeretném tudni. Sosem beszéltem még vele, és semmit sem tettem ellene - válaszolom. Elgondolkodva néz rám, hagyva megolvadni egy kicsit az édességet. Aztán lágyan elmosolyodik.

- Biztos csak túl szép vagy neki és szoknia kell - jelenti ki. Elpirulok, pedig nem hittem volna, hogy ennyi év ismertség után is zavarba tud hozni ezekkel a kijelentéseivel.

- Kétlem - dünnyögöm. Csak vállat von, miszerint nincs igazam, majd tovább eszi fagylaltját. Csendben esszük meg az édességeket, majd elropogtatjuk a tölcséreket is. Enyémnek a felét ő eszi meg, mert én nem kedvelem annyira. Azután felkelünk és visszaindulunk, hogy kiúszhassuk magunkból gondjainkat.

***

- Elszoktál az úszástól? - kérdezi vigyorogva Junsu, mikor sikerül előbb leúsznia a hosszt, mint nekem. Lévén, hogy iskolás koromban verseny-úszó voltam, ez csak nagyon ritkán sikerül neki. A medence széléhez úszva felülök a peremre. Elfáradtam!

- Csak örömöt akartam szerezni neked! - vágok vissza nevetve. Látom megvillanni szemeit, mielőtt elmerülne. Felsóhajtok. Nem volt szándékos, de ha már így alakult, akkor nosztalgiázunk majd egy kicsit, főleg ha rajta múlik. Előttem bukkan fel legközelebb, s megtámaszkodva lábaim mellett, kiemelkedik a vízből amennyire tud. Segítek neki, s lehajolva engedem, hogy ajkaink összeérhessenek. Fél karral átöleli derekam, s óvatosan visszahúz a vízbe, egy pillanatra se elszakadva tőlem.

***

- Jöhetnél gyakrabban - jegyzi meg Junsu, miközben kilép a meleg zuhany alól és törülközőjéért nyúl.

- Egyetértek - lépek utána és csókolok bele nyakába.

- Milyen kis éhes vagy - vigyorog rám. Nevetve vonok vállat, s visszalépve a zuhany alá, még egyszer leöblítem magam. Mikor végzek, elzárom a vizet és belelépek az uszodai papucsba. A fiú bebugyolál törülközőmbe, majd megpuszilja homlokom.

- Tényleg hiányoztál - mondja édesen mosolyogva. Lábujjhegyre állva csókot adok ajkaira.

- Te is nekem!

Mindketten megtörülközünk, kisebb-nagyobb szünetekkel, majd felötözve összepakolunk.

- Mikor jössz legközelebb? - kérdezi a fiú, miközben már az utcán sétálunk. Kezébe csúsztatom enyémet, s elmosolyodom.

- Nem tudom. Lassan majd el kell kezdenem dolgozni a debütáláson, meg hozzá kell szoknom a táncoláshoz. Eddig egy órán voltam és belepusztultam - válaszolom. Elneveti magát, s közelebb húzva magához, puszit ad fejemre.

- Meg se lepődtem - mondja. Tart némi szünetet, mielőtt feltenné kérdését. - Gondolod engednék, hogy segítsek neked?

- Megkérdezem - ígérem meg neki. Elmosolyodik. Tényleg jó lenne, ha vele készülhetnék fel a debütre, nem pedig a BEAST-tel. Tény, hogy kedvelem a fiúkat, de nem kérek Hyunseung utálatából. Junsu amúgy is ismer már, tudja, milyen vagyok és mi áll jól nekem. És ki nem hagyná a lehetőséget, hogy a közelembe lehessen munka címszó alatt.

***

- Megjöttem! - nyitom ki fáradtan a bejárati ajtót. Tényleg elszoktam az úszástól - állapítom meg magamban. Ráadásul jó ötletnek tartottam, hogy ott szálljak le, ahol Junsu. Csak pár megálló, gondoltam, de mégis fárasztó volt!

- Hol voltál?! - rohan le azonnal Yoseob és veti nyakamba magát. Próbálom távol tartani magamtól, de nem hagyja magát. - Úgy aggódtunk érted! - nyafogja. - Azt hittük, valaki elrabolt! Vagy elköltöztél! Vagy látni sem akarsz minket! - sorolja. Nyivákolására előjönnek a többiek is. Tekintetem találkozik Hyunseungéval, aki nyilván sejti, hogy az elköltözősből akár még lehet is valami, ha így folytatja.

- Hol voltál? - zendít rá Gikwang is. Ökölbe szorulnak kezeim, s kicsit erősebben lököm el magamtól Yoseobot, mint azt szerettem volna. A fiú megszeppenve néz rám.

- Jól vagyok. Ha el akarnék költözni, azt közölném veletek is. Úszni voltam, ha annyira tudni akarjátok - mondom. Kikerülve a fiúkat, szobámba sétálok, becsukva magam mögött az ajtót. Miért kell mindenkinek csak aggodalmaskodnia, ha valamiről nem szólok? Nem vagyok már gyerek! Ráadásul nekem nem mondta a főnök, hogy ne járkáljak el egyedül. Táskám ledobom a földre, majd lehuppanok az ágyra. Ennyit az úszás utáni jókedvről. Fenébe!

***

Sokáig ülök az ágyon, hol zenét hallgatva, hol pedig csak ülve. Nem tudok mit csinálni magammal. Tudom, hogy bocsánatot kérne kérnem a fiúktól, de nem érzem jogosnak, hogy gardedámként viselkednek velem. Mégis, talán nem kellett volna leharapnom a fejüket csak azért, mert aggódtam értem. Felsóhajtok.

Átveszek egy pólót és egy melegítő nadrágot, majd egy saját kardigánomat magamra véve kisétálok. A fiúkat a konyhában találom az asztalnál, miközben már pakolgatnak a vacsora után. Zsebre tett kezekkel állok meg a konyha és a nappali között.

- Sajnálom, hogy olyan goromba voltam veletek - mondom, mire mind felém fordulnak. - Nem szeretem, ha gyerekként kezelnek, és nem bíznak bennem - teszem hozzá, s beharapom ajkam. Bizalom... Számomra ez a legfontosabb dolog a világon.

- Csak nem tudtuk, hogy mi van veled és a telefonod sem volt nálad. Te is aggódtál volna! - mondja Gikwang. Igaza lehet.

- Gyakran jársz el úszni? - kérdezi Junhyung, miközben egy poharat törülget.

- Évek óta az életem része az úszás. Minden héten elmegyek egyszer vagy kétszer.

- És ugyanoda? - érdeklődik Dongwoon.

- Igen, egy magánuszodájába.

- Megígéred, hogy legközelebb szólj, vagy hagysz egy cetlit? - kérdezi Yoseob halkan. Eltűnődök, hogy vajon miért aggódott annyira értem.

- Mindenképp - nyugtatom meg. Felderül arca, odasétálva hozzám, megölel. Értetlenül ölelem át, s látom, hogy Junhyung elgondolkodva néz ránk. Hyunseung eltéve a tányérokat, szó nélkül elsétál mellettünk. Most meg mi baja? Mikor Yoseob elenged, arcán már mosoly van. Óvatosan mosolygok vissza rá.

- Hagytunk enni, éhes vagy? - kérdezi Dongwoon, de megrázom fejem.

- Most nem, köszönöm. Szerintem elmegyek aludni.

Ingázva kicsit szobám és a fürdő között sikerül fogat mosnom, majd előre is jó éjszakát kívánva a fiúknak elvonulok szobámba. Bár aludni még nem fogok, valahogy a fiúk társaságához sincs kedvem, nem tudom, miért. Telefonom megnézve döbbenek meg a sok üzenettől és sikertelen hívástól, ahogy a fiúk kerestek. Elolvasgatom az üzeneteket, majd kitörlöm őket. Közben azon gondolkozom, vajon honnan tudták a számomat. Mikor egy Hyunseungtól jött üzenethez érek, ujjam megáll a törlő gomb felett. Hol vagy? Aggódnak érted. Magam sem tudom miért, de nem törlöm ki az üzenetet, csak továbbmegyek a következőre. Nemsokára végzek az összessel, s dobok egy SMS-t Junsunak, hogy le lettem szidva, de jövő héten megint megyek ugyanígy. A fiú egy csodálkozó, majd egy örülő fejjel válaszol. Végül egy szívecskét is kapok. Mosolyogva teszem éjjeliszekrényemre a telefont. Végigdőlök az ágyon, s elgondolkodom, hogy hányszor ismételtem már meg ezt a mozdulatot, mióta itt vagyok. A plafont már mosolyogva üdvözlöm, bár most sem tud válaszokkal szolgálni nekem. Kopognak, majd Junhyung dugja be fejét.

- Bejöhetek egy kicsit? - kérdezi. Felülök, s nekidőlve az ágynak intek neki, hogy nyugodtan. Becsukja maga mögött az ajtót, s mellém ül az ágyra. - Miért nem szóltál, hogy elmész? - kérdezi. Felsóhajtok.

- Hozzá vagyok szokva, hogy odamegyek, ahová akarok. Ráadásul mégcsak nem is debütáltam, tehát a fanoktól sincs okom félni. A JYP uszodájába tényleg évek óta járok, már mindenki ismer ott. Másrészt pedig, Hyunseung tudta, hogy elmentem, csak nem érdekelte.

- Tudnod kell, hogy ő szólt nekem, hogy elmentél. Utána próbáltunk hívni téged - mondja mosolyogva. - Máskor tényleg szólj majd nekünk jó? - Bólintok. - Egyébként, Hyunseungnak csak idő kell, nem utál téged - mondja, majd megpaskolva lábam, kisétál. Értetlenül nézek utána. Hyunseung nem utál engem? Akkor miért viselkedik így? Mi az, hogy idő kell neki? Szerintem semmit sem zavarok, legalábbis igyekszem. Már megint kérdésekkel a fejemben alszok el, ülve, a falnak dőlve.