7. nap

Tudatomba beúszik egy dallam. Kell egy kis idő, míg tudatosul bennem, hogy mihez tartozik. Szinte azonnal felébredek, s kapkodva felveszem a telefont.

- Csak sikerült felvenni a telefont - üdvözöl vidáman Jin. Fáradtan dőlök vissza az ágyra, melynek olyan ismerős illata van. - Ma össznépi táncóra lesz, gondoltam előre szólok. Maradj a fiúkkal és menj majd velük a terembe. Én ma nem leszek, de ha bármi van, hívj! Ja, és matrac helyett egy kanapét kaptál! Remélem tetszeni fog. Most mennem kell. Estefelé majd beszélünk! Ciao!

Kell egy kis idő, míg leesik, hogy letette. Táncóra. Ennyi marad meg bennem, s ezt rögtön párosítom egy súlyos izomlázzal. Felnyögök, de nem sokkal később már mászok kifelé, hogy elkezdjek készülődni. Fogom fürdőszobás pakkomat és elvonulok fürödni így hajnalok hajnalán. Talán csak nyolc óra lehet, nem tudom. Viszonylag gyorsan sikerül végeznem.  Ahogy kifelé sétálok, a nappaliból meghallom a fiúk nevetését, mire nekem is mosoly vándorol arcomra.

- Hora! Minden oké? - kérdezi Yoseob aggódva, mire eszembe jut a tegnapi este. Elemi erővel törnek rám az emlékek, s minden, amit Hyunseung mondott nekem. Nehezemre esik, de rámosolygok a fiúra.

- Persze!

Elindulok szobám felé, de a folyosón meg is torpanok. Hyunseung éppen szobájából léphetett ki.

- Szia! - köszönök neki mosolyogva, de ő csak elfordítja fejét, s egy szó nélkül sétál el mellettem, rám se nézve. Megfeszülök. Ezt... Miért? Hát igaz? Tényleg csak álmodtam volna, hogy kedves velem? Szemeim könnyek lepik el, de igyekszem visszatartani őket, hisz én vagyok a hülye, hogy hiszek egy álomnak. Besietek szobámba, ahol viszont már nem könnyű tartani magam, s lefolyik néhány kósza könnycsepp arcomon. Miért csak egy álom volt?

***

- Sokan lesznek? Csak hogy mennyire fogom leégetni magam - kérdezem rosszkedvűen Junhyungtól. A fiú biztatóan rám mosolyog.

- Nem olyan sokan, ha jól tudom, csak tizenkilencen - válaszolja. Kinyitja előttem az épület ajtaját, én pedig sóhajtva bemegyek. Nincs kedvem ehhez a naphoz. Legszívesebben csak felmennék az igazgatóhoz és kilépnék. Bizonyára nem engedné.

- Hányadik emelet? - kérdezi Yoseob, mikor már a liftben állunk. A fiú úgy intézte, hogy mellém kerülhessen, de lehet, hogy csak beképzelem magamnak. Hyunseung a lift legtávolabbi részébe állt be, s zenét hallgatva vonja ki magát a társaságból. Fáj és zavar. Tényleg nem történt meg a tegnapi beszélgetés?

***

Az ajtó hangos csattanással csukódik be mögöttem. Meg se nézem, Jin milyen kanapét választott, s ledőlök rá, s utat engedek könnyeimnek. A legkevésbé sem tud érdekelni most a kanapé huzata. Fájó lyukat érzek szívem helyén. Annyira... Annyira el akartam hinni, hogy megtörtént az a beszélgetés Hyunseunggal! De tényleg! De a mai nap után... Erősen kétlem.

- Hora! Minden rendben? - nyit be az egyik BTOB-s fiú, Ilhoon. Miután Hyunseung szóba se állt velem, Yoseob pedig állandóan körülöttem volt, inkább elfogadtam Eunkwang meghívását, hogy gyakoroljak közöttük. Sokkal jobb volt, mint a BEAST-tel...

- Kérlek, most ne - kérem a fiút elcsukló hangon, pedig igyekszem visszafogni sírásomat. Csak nem megy. Csalódtam abban, hogy valóság volt. Annyira el akartam hinni, hogy szinte teljesen kizártam a lehetőséget, hogy csak álom.

- Rendben, de ha bármi van, elmondhatod! Egy család vagyunk! - mondja kedvesen, majd becsukja az ajtót. Miért van az, hogy mindenkivel jóban vagyok, csak Hyunseung utál?

Percekkel később megint nyílik az ajtó. Nem tudom, ki az, remélem csak Jin. Mondtam neki, hogy majd szeretnék vele beszélni. Nem akarok többet itt lenni. Nincs miért. Énekes akárhol máshol lehetek, feltéve ha ott nincsen Hyunseung-klón.

Egy láb simul enyém mellé, s kezek érintik vállamat.

- Sajnálom! - ér hozzá nyakamhoz egy száj. Szívem fájdalmasan rándul össze. Csak őt ne! - Sajnálok minden percet, amikor nem rád figyelmet. Amikor nem voltam melletted. Amikor nem mondtam el neked, hogy mit érzek irántad! - suttogja, minden mondata végén megpuszilva nyakam vagy vállam.

- Hagyj békén - kérem őt. Mi van vele?

- Beszélni fogok Yoseobbal. Befejezem ezt, mert nem megy. Nem akarok még több fájdalmat okozni neked!

Szinte sokkhatásként ér, hogy mégis megtörtént. Eszembe jut minden mondata, az érzés, ami hatalmába kerített akkor. A pillanat, mikor minden falat engedett leomolni, hogy teljesen őszinte legyen velem, s az ölelés, melyben elaludtam. Tényleg megtörtént. Minden.

- Hyung - motyogom. Istenem, hát mégsem csak álom volt! Feltornázom magam ülésbe, s arcát fürkészem, hogy nem csak megint szórakozik-e velem. Láthatja, hogy mik járnak fejemben, mert puhán elmosolyodik.

- Nem akarlak többet bántani téged. De tényleg - nyugtat meg, majd megsimogatja arcom. - Fontos vagy nekem - suttogja nekem, majd felém hajolva óvatosan megcsókol. Átszakad bennem valami, ami feledtet velem minden vele kapcsolatos rossz emléket. Magamhoz húzom, s átölelve nyakát viszonzom a finom kényeztetést. Kérlek, hyung, ne utálj többé!

***

Hyunseungot elrángatta a főnök, hogy felkérést kapott, úgyhogy egyedül gyakorlom a táncomat. Halkan éneklem magamnak a szöveget, már amelyik részét tudom. Az ég odakint már sötét, de meg akarom tudni csinálni a lépéseket. Nem akarok senkinek sem csalódást okozni majd. Az, hogy Hyunseung nem utál, erőt ad nekem, hogy gyakoroljak és gyakoroljak.

Telefonom csörgése szakít félbe, mire gyorsan felveszem.

- Szia, mondtad, hogy beszélni akarsz velem - üdvözöl Jin, hangjában némi feszültséggel.

- Igen, de részben már megoldódott - válaszolom. Hallom, hogy megkönnyebbülten felsóhajt.

- Elmondod, mi volt? Egyrészt mert tudnom kell róla, mi van veled, másrészt pedig nagyon komor voltál és aggódtam érted. Csak nem hittem volna, hogy hozzám fordulsz vele, ha pedig zaklatlak, megutálsz - mondja, én pedig elmosolyodom.

- Volt egy kis félreértés köztem és Hyunseung között. Elég bonyolult, de fogjuk rá rendbejött.

- Örülök, hogyha most már jobban vagy. Erről jut eszembe, meg tudod adni a táncos és sokmindenes ismerősöd elérhetőségét? Szeretnék majd beszélni vele! - mondja. Hogy juthatott ez az eszébe erről? Szívembe fájdalom nyilall. Junsu...

- Rendben - motyogom.

***

Csak feküdtem a kanapén, s azon gondolkoztam, hogy mi legyen. Tetszik Hyunseung, és nem lenne ellenemre, ha összejönnénk. Yoseob nagyon aranyos, és tetszek neki. Junsu... Évek óta ismerem őt, és bár nem járunk, habozás nélkül lefekszünk egymással. Az ő részéről talán nem is csak ennyi. Nekem azonban csak arra van szükségem, hogy valaki mellettem legyen. Fenébe a szeretethiányommal és a dologgal. Minden amiatt van...

Megint megzavarnak a gondolkodásban, bár ennek talán örülnöm kéne. Minél többet gondolkodok, annál rosszabbul érzem magam.

- Képzeld, kaptam egy musical szerepet! - újságolja boldogan Hyunseung.

- Az tök jó - mosolyodom el, de érzem, hogy nem sikerül valami meggyőzőre. Ezt ő is rögtön észreveszi. Leül derekam mellé, s aggódva néz rám.

- Baj van?

- Nincs - motyogom, s elfordítom fejem. De nem hiszi el. Felém hajol, s gyengéden megpuszilja arcom. - Hyung, most ne - kérem őt suttogva.

- Mi történt, Hora? - kérdezi, s kicsit feljebb emelkedik, ahogy kértem. - Látom, hogy valami baj van - simogatja meg arcom.

- Mi az, nyitott könyv lettem? - kérdezem dühösen. Értem én, hogy aggódik, de ilyenkor jobb nem zavarni engem, míg nem teszem helyre magamban a dolgokat.

- Csak aggódok érted, remélem nem olyan nagy baj - mondja szomorúan, s feláll a kanapéról. - Későre jár, menjünk haza.

- Nincs kedvem - fordulok be a kanapé felé. Hallom, hogy felsóhajt.

- Kérlek, Hora. Gyere haza - kérlel, s megérinti hátamat. - Megígérem, hogy hagyni fogunk gondolkodni. Csak ne maradj bent - győzköd, miközben óvatosan simogatja karomat. Sóhajtva adom meg magam és fordulok át felé. - Ha nincs kedved felkelni, vihetlek is - ajánlja fel kedvesen, remélve, hogy sikerül megmosolyogtatnia. Nem válaszolok, csak felülök. Felé nyújtom karjaim, mire hátat fordít, és félig-meddig leguggol. Átölelem nyakát, ő pedig lábaim alá nyúl. Felegyenesedik, majd némi nehézség árán hátamra kerül táskám pántja, meg az övé is. Lekapcsolja a lámpát, majd elindulunk kifelé. Karomra hajtom fejem, s próbálom visszatartani könnyeim. Már azt hittem, végre boldog lehetek...

***

A lakásban már egyedül mentem be, s nem is köszönve a fiúknak zárkóztam be szobámba. Nem torlaszoltam el az ajtót, bíztam abban, amit Hyunseung mondott. Hogy békén fognak hagyni. Megint oldalamra dőlök, s engedem lefolyni könnyeim. Miért nem lehetek soha boldog?

[ remélem Doci jól vagy! x3 ]

6. nap

Másnap semmi kedvem kimenni a szobából. Nem érdekel semmi. Se az éhség, se a higiénia. Hagyjanak békén. Nem akarok senkivel sem találkozni vagy beszélni. Telefonjaim is kikapcsoltam, úgyhogy azon keresztül nem zaklatnak. Bár az ajtón keresztül néha kérlelnek, hogy menjek ki és áruljam el, hogy mi történt vagy mi a baj. De nem fogok. Nem az ő bajuk, bár fogalmam sincs, hogyan tudnék túllendülni a dolgon. Elvégre, Hyunseunggal kell együtt dolgoznom, ahogy azt Jin is megmondta. Kezd elmenni a kedvem ettől az egész debütálósdiból. Alig kezdődött el, szinte semmi jó nem történt még velem... Megéri vajon?

***

Megvárom, míg a fiúk már biztos, hogy alszanak, s csak akkor megyek ki lezuhanyozni és bekapni néhány falatot. Míg a hűtőből csórt szőlőt csipegetem és aloet iszok, próbálok dűlőre jutni. Feladjam, vagy ne. Vonz a dolog, és régi álmom, hogy színpadon szerepelhessek és táncolhassak. Meg persze megígértem öcsémnek és bizonyítani akarok apámnak. A szemébe akarom mondani, hogy te voltál az, aki rosszul döntött, nem én. Mégis... Nem akarok Hyunseunggal dolgozni és találkozni vele. Ennél akármi jobb lehet.

Sóhajtva dőlök hátra, s ujjaimmal egy szőlőszemmel játszok. Fogalmam sincs, hogyan kéne döntenem. És hogy melyik lenne a helyes döntés. Na, meg kinek a szempontjából lenne az jó döntés. A fiúk biztos szívükre vennék, ha itt hagynám őket.

- Hora... - szólít meg egy számomra megutált hang, mire gyorsan felállok és kapkodva visszateszem helyére a szőlőt.

- Nem vagyok rád kíváncsi - mondom a fiúnak mérgesen. Nem mond semmit, de mikor el szeretnék menni mellette, karomat megfogva állít meg. - Engedj el! - kérem határozottan.

- Hallgass meg - mondja halkan, de kerüli tekintetem.

- Miért? Hogy megint lecseszhess egy olyan dolog miatt, amin próbálok változtatni, csak nem megy egyik napról a másikra? Ugyan, hisz szerinted megérdemeltem nem? Számodra csak egy púp vagyok a hátadon, minek akarod ezt a szemembe is mondani? Tényleg ennyire érzéketlen vagy? - fakadok ki sírástól remegő hangon. Ajkamba harapok, s erővel kiszabadítom karomat. - Ebből köszönöm, de egyszer is elég volt - mondom, majd szobámba futok. Párnámba zokogok, hogy ne ébresszek fel másokat, s igyekszem visszafogni. Olyan nehéz. Miért hyung? Miért viselkedsz így velem? Mivel érdemeltem ki? Mit tettem?

Hallom megnyikordulni ajtómat, mire összeszorítom szemeim, s arcom a párnába fúrom.

- Kérlek, hallgass meg - kéri Hyunseung halkan. Hozzávágom az első kezembe akadó dolgot, de nem válik be. - Mindent megmagyarázok, megígérem! - kérlel, miközben közelebb jön.

- Menj a fenébe - mondom neki. A düh, amit érzek most iránta, elapasztja könnyeim. Mit akar még? Mi az, hogy mindent megmagyaráz? Hogy miért utál? Érdekli a fenét! Kilépek!!!

- Márpedig addig nem megyek el, míg el nem mondtam! - jelenti ki, s érzékelem, hogy leül ágyam szélére. Felé fordulok, hogy végre kiosszam neki a jól megérdemelt pofonját, de ő elkapja kezem. Másikat lendítem, de azt is elkapja, majd felém hajolva leszorítja kezeim fejem mellé. Komolyan néz rám, s arcán valami mély fájdalom is látszik. Biztos szomorú, hogy velem egy fedél alatt kell lennie és el kell viselnie.

- Engedj el! - kérem határozottan. Próbálom kiszabadítani kezeim, de erősen tartja őket.

- Előbb hallgass meg!

- Nem! - emelem feljebb hangomat, de remélem, nem keltek fel senkit. - Elegem van belőled! Semmit az égvilágon nem ártottam neked, de te kerülsz, utálsz, megvetsz és lenéző vagy velem! Minek hallgassalak meg? Nincs jogod bármit is kérni tőlem! Elmész te a...

- Kedvellek! - vág szavaimba, mire elakad lélegzetem. - Szépen kérlek, Hora, hallgass meg! Tartozom neked ennyivel és kérlek, csak utána utálj meg!

- Ki fogok lépni a Cube-ból, már úgyis mindegy - mondom halkan, s oldalra fordítom fejem. Keze megfeszül, s lehajtja fejét.

- Gondold át! - mondja halkan. Összeszorítom szám. Mi ez az egész? Most meg nem akarja, hogy elmenjek? - Te ismersz minket, mint fan, igaz? - kérdezi puhán. Nem válaszolok. Igen, imádom a kpop-ot. És? Ez hogy jön ide? - Hallgatás beleegyezés - jegyzi meg halkan. - Akkor azt is tudnod kell, hogy sokat köszönhetek Yoseobnak. Ha ő nem lenne, én nem lennék most BEAST tag. Ez fontos, mert emiatt van az egész. Hogy mindent, amit a rajongóktól, másoktól és a tagoktól kaptam, azt neki köszönhetem. - Nem értem, miért mondja el mindezt nekem. Hogy jön ez ide? - Tudod, mi már egészen hamar megtudtuk, hogy szerződtetni akarnak téged. Mind nagyon izgatottak voltunk, de Yoseob másként reagált... Megkaptuk az adatlapodat, de ő csak nézte a képet. Egy jó darabig, mi sem értettük, hogy miért tette és lett csöndesebb utána. Aztán Junhyung leültette egy kis lelkizésre a csapattal. Elmondta, hogy szerinte teljesen beléd zúgott... - Hangja elhalkul. Mi? Hogy Yoseob szerelmes belém? Ez meg milyen kitaláció? Másra akarja kenni az utálatát? - Csakhogy nem ő volt az egyetlen... - teszi hozzá olyan halkan, hogy szinte nem is hallom.

Rákapom tekintetem. Nem tudom elhinni szavait. Képtelen vagyok. Annyi fájdalmat okozott már nekem, nem bízok szavaiban.

- Nem hiszel nekem - állapítja meg szomorúan, de mosolyt erőltet arcára. Elengedi kezeim, s felegyenesedik. Nem néz rám, öleiben nyugvó kezeit figyeli. - Minden jogod meg van hozzá, hogy ne bízz bennem. Erről én tehetek. Mikor te engem neveztél meg kedvenc BEAST tagodnak, Yoseob tudta, hogy így alig lesz esélye nálad. Napokat fogsz eltölteni egy próbateremben azzal, aki a te választottad. Ezt senki se tudná elviselni. - Keserű nevetés hagyja el ajkait, s mikor felnéz a plafonra, látom, hogy szemei könnyesek.

- Mielőtt beköltöztél volna, megkért, hogy tegyek meg mindent, hogy ne szeressél belém. Ő persze nem tudta, hogy én ezt örömmel viszonoznám. Te egy csodálatos lány vagy Hora. Én viszont csak fájdalmat okoztam neked. Hidd el, nekem is ugyanannyira fájt. Látni, ahogy arcodon tükröződnek érzelmeid mikor bunkó vagyok veled, látni a keserűséget szemeidben, s könnyeidet, melyek belepik arcodat. El sem tudod képzelni, mennyire fáj... - Erőtlenül hajtja le fejét, s ölébe könnyek hullanak. Ajkai mégis mosolyra húzódnak. - Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz. És mindezt Yoseobért... Mondanám, hogy visszaforgatnám az időt, de akkor is így döntenék. Yoseob megérdemli, hogy boldog legyen. Nagyszerű ember.

- És te? Te nem érdemled meg? - kérdezem halkan. Felém fordítja arcát, s döbbenten néz rám. Felülök, de bizonytalannak érzem magam. Mi van, ha csak átver? - Te ugyanúgy megérdemled, hyung. Yoseob pedig nem az esetem - suttogom. Elmosolyodik, s felemelve kezét, óvatosan megérinti arcom. Érintésére becsukom szemem. De valami még mindig fáj.

- Annyira sajnálom, Hora - mondja halkan. Ujjaim magam mozdulnak, s megfogva vállainál, magamhoz húzom, hogy megölelhessem. Fogalmam sincs, miért teszem. Fogalmam sincs, igazak-e, amiket mondott. Azt se tudom, most mit érzek iránta. Túl friss még.

Hosszú, csendes percekkel később Hyunseung ledönt minket az ágyra, s halkan megkér, hogy hagy aludjon ma velem. Óvón ölelt magához, fejemre apró puszit adott. Vállába kapaszkodva bújtam hozzá, s csak az járt a fejemben, hogy mi van, ha ez csak egy álom?

***

Valamikor hajnalban arra kelek, hogy mozog az ágyam. Mocorgok egy kicsit, s karjaimmal próbálom egyben tartani az ágyat. Erre az elkezd nevetni.

- Mennem kell - suttogja az ágy. Kellemes hangja van. Pont olyan, mint... Hyunseung! Lazítok szorításomon, s álmosan nézek fel a fiúra. Rám mosolyog, s óvatosan kimászik ölelésemből. - Aludj még! - búcsúzik, majd miután adott homlokomra egy puszit, kimegy és halkan becsukja az ajtót. Nem kell egy perc, ismét elalszok.

[ez sem lett túl hosszú, de izgi :D remélem ^^' kérdés, hogy megoldódik-e minden? :) szerintetek?]

5.nap

Reggel a vártnál sokkal frissebben kelek, bár tény, hogy jó kis izomlázat összeszedtem. Kávéval kezdem a napom, majd zuhanyzással. Mikor kilépek a fürdőből, Hyunseunggal találom szembe magam. És persze most kellett elfelejtenem a váltóruhát és egy szál törülközőben lenni. Érzem, hogy elpirosodok. A fiú megint furán néz rám, de most egy másik irányból. Érdeklődve... Valószínűleg csak álmos még és az álmaiban szereplő lányok egyikét látja maga előtt. Pff...

- Elengednél? - kérdezem, mire felébred és közönyös arcát magára téve odébb lép. Szorosan fogva a törülközőt indulok el szobám biztonságos menedéke felé.

- Fél óra múlva indulunk - szól utánam, de nem fordulok meg. Miért fél óra? Miért nem lehet később? Szobámba érve gondosan becsukom az ajtót, majd az ágyra huppanok. Gyorsan felöltözök, már-már tipikusan. Trikó és sort. Ez a kedvenc párosításom, ráadásul a mozgásnál is segít, arról nem beszélve, hogy meleg van. Magam elé véve táskámat kicsit több mindent teszek el. Néhány plusz törülközőt, cipőket, kedvenc válogatás CD-imet. Mindent, amire inkább bent lehet szükségem, mint itt. Sejtéseim szerint úgyis több időt fogok bent tölteni. Óvatosan elteszem az ajándékokat, majd késznek nyilvánítom a táskát. Megint Hyunseung pulcsiját veszem magamra, majd táskástul kimegyek a nappaliba. Vöröske már a konyhában kávézik, a pulton egy gőzölgő másik bögre. Kezd javulni a srác. A táskát leteszem a nappaliba, majd besétálok a konyhába. A kávé még meleg és nagyon jól esik meginni. Mindketten megisszuk, majd hagyok egy üzenetet a többi fiúnak, hogy korán elmentünk próbálni, majd meg is valósítjuk ezt.

***

A próbaterem így nappal nagyobbnak tűnik és nagyon világos. A szekrények egész tágasak, s felfedezek egy ajtót is, ami egy mini fürdő-öltözőbe nyílik. Míg Jin megérkezik elkezdek pakolászni. Hyunseung eltűnt út közben, mondván, neki más dolga lesz ma. A cipőket az alsóbb polcokra teszem, a többi holmit pedig szanaszét. Nem szeretem, ha túl nagy rend van.

- Megjöttem! - esik be az ajtón jókedvűen Jin, kezében egy nagy valamivel. Gyanakodva figyelem, hogy egy újabb ajándék-e, de mikor a falhoz sétál és felakasztja az egyik parafatáblára, már látom, hogy valami beosztás szerű.

- Kérek heti egy szabad délutánt! - mondom, mielőtt még látnám. A cuccra néz, majd vissza rám.

- Majd jövő héten. Most szokd meg az itteni járást, hogy kit hol találsz meg és mikor mit kell csinálnod. Egy külön papírra összeszedtem, hogy mit kell tudnod a debütálás előtt, szépen kihúzogathatod majd őket ha tökéletesen megy és megmutattad - legyint, s felerősít egy másik táblára egy hosszúnak tűnő listát. Túl hosszú.

- A mai napra mi van? - kérdezem enyhén gúnyosan, mire megereszt egy vigyort felém.

- Ének óra. Hyunseung mondta, hogy találtatok egy jó dalt, azt fogjátok elkezdeni venni és közben a technikát is tanulod majd - válaszolja. Felsóhajtok, de igyekszem hamar elfogadni.

***

Életemben nem skáláztam még ennyit és kezdem nagyon megutálni. Nem látom értelmét, pedig a tanár szerint nagyon fontos. Hát ő tudja. Így éltem túl életem első, szinte egésznapot éneklést. Jin szerint azért kezdjük ilyen intenzíven, hogy hamarabb hozzászokjak, amiben lehet némi igazság. Előtte persze ellenzem ezt. Valójában sincs túl sok kedvem egész napokat bent lenni, de ez van. Egy nappal kevesebb, mint három hónapom van a debütálásig. Ezt a próbaterembe feltett visszaszámláló is mindig eszembe juttatja.

- Hyunseung nemsokára jön és megtanítja a táncot, amíg jutott - dugja be a fejét Jin, majd már megy is a dolgára. Felsóhajtok, majd törülközőmet táskámra dobva kezdek el bemelegíteni. Úgy érzem, mindenem szétszakad, de összeszorított szájjal próbálok túllendülni fájdalmamon. Kénytelen vagyok.

***

- Nem elég csajos a mozgásod - mondja már sokadszorra Hyunseung. Mérgesen fordulok felé és teszem csípőre kezem.

- Nem vagyok csaj, fogd már felé végre. Utálom a csípőriszáló beképzelt lányokat - fújtatok dühösen. Hátrasimítom hajam és mérgesen nézek rá. Miért kritizál ennyit? Inkább segítsen, hogyan tudok jobb lenni. Azzal, ha elmondja, hogy rosszul csinálom, még nem fogom tudni jól megcsinálni!

- Hát pedig most egynek kell lenned közülük - vágja hozzám szintén idegesen. - Nekem se egy leányálom nézni a bénázásodat, de kénytelen vagyok, ahogy neked is meg kell tanulnod a táncot!

Szavai szívem ütnek, s érzem, hogy elkönnyesedek. Hogy lehet... Ennyire bunkó és érzéketlen? Miért nem bír segíteni ahelyett, hogy támadna és szidna? Nagyon rosszul esik, hogy így beszél rólam. Tudom, hogy senki sem érti, miért vettek fel, de attól még itt vagyok. Ezt el lehetne már fogadni és nem kéne így beszélni velem!

Szó nélkül megyek táskámhoz és gyorsan bedobálva cuccaimat, kisétálok, az ajtót hangosan bevágva magam mögött. Értem én, hogy ő profi, de attól még nem engedheti meg magának ezt a stílust. Mikor a lift felé sétálok, kapkodva törölgetem kicsorduló könnyeimet, de mikor már lefelé tartok, nem bírom tovább, s sírni kezdek. Miért kell engem utálnia?

***

A fiúk hiába kopognak, nem engedem be őket. Csak nézem, ahogy a kilincset rángatva próbálják legyőzni a székkel kitámasztott ajtót. Hallani nem hallom őket, elég hangosra állítottam a zenét telefonomon. Nem akarom hallani őket. Csak egy kicsit egyedül lenni. Még mindig nem tudom kiverni a fejemből Hyunseung szavait, pedig már eleget sírtam miattuk. Nem értem, miért fakadt ki ennyire. Tudnia kellett, hogy nem lesz könnyű megtanítani nekem akármit is! Igyekeztem, de egyszerűen nem ment. Annyira igazságtalannak érzem...

[tudom, tudom, ez most egy rövid rész lett :/ viszont a következő izgalmas lesz ^^ várhatóan hét közepén lesz majd fent vagy később :S ]

4. nap

Reggel erős hátfájással ébredek, ami nem lep meg, csak rosszul esik. Legközelebb nem hagyom, hogy ülve aludjak el. Elhatározom, hogy ma valamit tényleg kéne alkotni, meg megkérdezni, hogy segíthet-e Junsu az előkészítésembe. Meg érdekelne, hogy mikor lesznek táncóráim, vagy mikor akar debütáltatni a kiadó. Mert nem gyakornoknak vettek fel... Bár ezt még mindig nem értem. Mások évekig gyakorolnak, míg elérkeznek a debütálás lehetőségéhez. Mindegy, a kiadó tudja.

Átöltözök, majd néhány papírt és tollat kezembe véve kimegyek a konyhába. A fiúk ismét a TV előtt gyűlnek, ölükben válogatott finomságokkal. Chips, gumicukor, ropi.

- Jó reggelt! Jössz doramát nézni? - kérdezi Dongwoon mosolyogva.

- Nektek is. Nem lehet, valamit alkotnom kéne debütre - mondom bocsánatkérően.

- Már tudod, hogy mikor debütálsz? - tudakolja kíváncsian Yoseob.

- Nem igazán. A kiadó egy hónap pihenőt adott még mielőtt elkezdenénk ezzel foglalkozni, aztán majd meglátjuk.

- Na, akkor még ráérsz velünk sorozatot nézni! - vágja rá Dongwoon. Nevetve rázom meg fejem. Letelepedek az asztalhoz, majd töltök magamnak kávét. Igazából fogalmam sincs, hogy kell dalt írni vagy miről írjak. Az érzéseimről? Írjam meg, hogy mennyire bánt Hyunseung viselkedése? Vagy a Junsuhoz fűződő érzelmeimről írjak? Két külön világ. Tenyerembe támasztott arccal nézem az üres papírt.

Mikor hosszú percekkel később sem sikerül semmi értelmeset összehoznom, úgy döntök, pihentetem a dolgot. Ha a fiúk megkérdik miért, majd azt mondom, hogy egy hónapot még pihenhetek. Odébb teszem bögrémet, majd karjaim összefonva félig felfekszem az asztalra. Pár perccel később már alszok is.

***

Egy kéz óvatos keltegetésére ébredek. Ahogy felemelem fejem, Yoseob mosolygós arcával találom szembe magam.

- Ha most kialszod magad, egész éjjel fent leszel - mondja, s leül az egyik székre. - Inkább egyél valamit, ma még nem ettél semmit. Aztán Gikwangnak az az ötlete jutott eszébe, hogy mi lenne, ha megmutatnánk neked a várost. Mit szólsz?

Felegyenesedek, s kinyújtóztatom karjaim. Hogy megmutassák a várost?

- Jól hangzik - bólintok egyet.

- Szuper! - derül fel arca. - Akkor ebédelhetnénk és mehetünk is!

Lelkesedésén csak mosolygok. Míg ő szól a többieknek, addig én nekiállok az ebédnek. Mivel most a csirkéhez van kedvem, ezért azt csinálok rizzsel. A fiúk beszélgetnek, Yoseob készülő albumáról mesél a többieknek és arról, hogy hamarosan kezdik a felvételeket is. Nagyon várja már, hisz ez lesz az első önálló albuma.

Mikor kész az ebéd, mindenki az asztal köré gyűlik, még Hyunseung is. Ez az első, hogy mind együtt ebédelünk. A hangulat vidám, jókat nevetünk és beszélgetünk. Ebéd után Gikwang kijelenti, hogy mosogatni ráérünk, menjünk a városba. Mindenkit elparancsol, hogy öltözzön át, majd indulunk is.

***

- Jézusom! - nyögök nagyot, miközben szinte lezuhanok a kanapéra. Többet nem megyek Gikwanggal sehova! A fiú tiszta hiperaktív volt, keresztül-kasul húzott az utcák kirakatai között, hogy mindent megmutasson, lehetőleg ugyanabban a percben, s közben azt ecsetelte, hogy milyen fantasztikus a város. Yoseob valamelyest visszafogta magát, ő csak az utcai ételárusokhoz huzigált oda, hogy végigkóstoljam Korea teljes nemzeti étlapját, lehetőleg egyszerre. Na meg a shopping Dongwoonnal... A vége felé már szinte menekültem Junhyunghoz, hogy védjen meg. A hosszú órák alatt csak néha álltunk meg ténylegesen pihenni, még egy játszótérre is csak azért tértünk be, hogy megmutathassák és kipróbáljuk sorra a fitnesz-játszóteret. Ez a mai nap...

- És ez még semmi sem volt! - jelenti ki Gikwang vigyorogva, miközben ledobálja a ruhákkal tömött szatyrokat, hogy aztán menjen a többiért. Áldom Junhyung eszét, hogy a shopping után felhívta a cég kocsiját, hogy hozza haza a holmikat. Még a cipekedés hiányzott volna. Megcsörren telefonom, mire elővadászom, hogy felvegyem.

- Annyeonghaseyo! - dünnyögöm fáradtan.

- Annyeong Hora! Be tudnál jönni most rögtön a kiadóba? Hozd magaddal Hyunseungot is és tíz percen belül legyetek itt! - mondja főnököm, Jin. Mielőtt tiltakozhatnék, már le is teszi, s így csak a fiúk nevethetnek egy jót felháborodott hápogásomon.

- Csak táncórát nee! - fejelek bele a párnába, s kezdek el vergődni.

- Mi történt? A főnök volt? - kérdezi Junhyung.

- Azt mondta, van tíz percem bent lenni - válaszolom morcosan. A fiúk összenéznek.

- Autóval is negyed óra, szóval szerintem siess! - tanácsolja Dongwoon. Halkan szidva a főnököt tápászkodok fel a kanapéról és vonszolom el magam szobámba, hogy átöltözzek. A jól bevált sort és trikó párosnál maradok, meg kedvenc cipőm. Gyorsan bedobálom a szokásos dolgokat táskámba, majd Hyunseung kardigánját magamra kapva indulok el, hogy megkeressem a fiút. Junhyunggal futok össze a folyosón, aki a Harával való vacsorázáshoz készül átöltözni. Mikor meglát, elmosolyodik.

- Ha a kiadó akar táncoltatni, vigyél magassarkút is - ajánlja. Megütközve nézek rá.

- Egyébként se tudok táncolni, nemhogy magassarkúban! - mondom morcosan. Erre csak vállat von, hogy a kiadó már csak ilyen, majd bemegy szobájába. Gyorsan visszamegyek szobámba, hogy keressek egy magassarkút, majd Hyunseung ajtajához megyek, s mély levegőt véve bekopogok. Nem érkezik válasz, s hosszú pillanatok telnek el. Szerencsétlennek érzem magam az ajtó előtt ácsorogva, de nem tudok mit csinálni. Bár lehet, hogy a fiú nem is itt van. Már adnám fel, hogy megnézzem a konyhában van-e, amikor kinyílik az ajtó és szembetalálom magam vele. Csupán egy melegítőt visel.

- Mond - mondja nem túl kedvesen. Tekintete megint megakad pulcsiján.

- A főnök mondta, hogy most azonnal be kell mennem és neked is jönnöd kell - hadarom el, hogy hamarabb túl legyek rajta. Felvonja szemöldökét, majd becsukja ajtaját. Állam a földön koppan, hogy ez mi? Milyen dolog, hogy rám csukja az ajtót? Már kiabálnék be valamilyen sértést, mikor ismét feltárul az ajtó, s immáron teljes öltözettel áll előttem a fiú. Táskáját átvetve nyakán sétál el mellettem. Morcosan sétálok utána. Nekem sincs ehhez több kedvem, mint az rajta látszik. Fogalmam sincs, miért akarja a kiadó, hogy ő is jöjjön. Én nem akarom.

- Elmentünk - szól be a nappaliba a fiúknak, miközben már cipőjét veszi. A kanapé tetejénél három fej bukkan fel egymás után, mint valami gyerekeknek való műsorban.

- Együtt? - teszi fel a kérdést Gikwang. Hyunseung keze csak egy pillanatra áll meg a cipőkötés közben. Dühösen nézek Gikwangra. Sehova se akarok kettesben menni Hyunseunggal! Mikor a vörös hajú fiú végez, intünk a többieknek és elindulunk.

***

Főnököm kiabálva utasítgat, hogy hova is kell mennünk és hogy kések. Dühösen kérdezem, hogy mit várt, amikor valószínűleg tudta, hogy ma elvoltunk a városban és ráadásul este is van már?! Na meg kikértem magamnak az egyhónapos pihenőt.

Viszonylag hamar megtaláljuk a megfelelő próbatermet, melynek ajtajára már ki van ragasztva egy lap, mint a legtöbbre. Csupán egy felirat van rajta: K-STAR. Fogalmam sincs, ez mit jelenthet, de nem is érdekel. Először Hyunseung megy be, az udvariatlanságon már meg se lepődök. Nem pont tőle várom el, hogy előre engedjen mondjuk. Morcosan megyek be én is. Egy tágas, közepes méretű próbaterembe jutunk, aminek egyik oldalát tükrök, másikat szekrények borítják. Az ajtóval szembeni falon ablakok vannak, valamint parafatáblák.

- Na, végre ideértetek! - üdvözöl minket főnököm, Jin. - Hora, ezentúl ez lesz a te saját kis termed! Mivel a vártnál nagyobb az érdeklődés irántad, előbb elkezdjük a képzésedet, hogy mihamarabb debütálhass. Nagyjából három hónap múlva fog ez megtörténni és K-STAR néven fog berobbanni a köztudatba! - mondja sugárzó arccal. Próbálom felfogni az információ tömkeleget, nem túl sok sikerrel. Debüt. Három hónap. K-STAR. Heh?!

- Három hónap múlva? - kérdezem elhűlve. - Az nagyon kevés idő! Se énekelni, se táncolni nem tudok!

Hyunseung szemei gúnyosan villannak rám, mintha örülne, hogy tudom magamról, hogy lúzer vagyok, aki az otthoni táncikálást jónak tekinti. Ökölbe szorulnak kezeim, de mielőtt a fejéhez vághatnék akármit is, főnököm szólal meg ismét. Sosem bírom leszidni ezt a srácot?!

- Hyunseung fog segíteni a táncolásban. Ő fog felkészíteni mind a debütre, mind pedig utána mint koreográfus jelen lesz munkásságodban! - jelenti be a szerinte jó hírt, nekem azonban megfagy a vér az ereimben. Hogy Hyunseung tanítson engem táncolni? Aki még arra nem képes, hogy egyetlen kedves vagy normális szót is mondjon nekem? Ezt melyik pizsamájában álmodta Jin? Amennyire látom, a fiúnak sincs ínyére a dolog.

- És mi lesz a dalokkal? Az énekkel? Meg a fanokkal? - teszem fel sorra kérdéseim, hátha el tudom rettenteni céljától, hogy színpadra dobjon. Nevetve legyint.

- Ugyan már. A három hónap alatt meg fogod tanulni, hogyan tudod kezelni a rajongókat. Az énekhez meg annyit, hogy minden nap órákat fogsz venni és sokat gyakorolni.

- Egyszóval meg akarsz ölni. Ennyi próbát nem bírok! - fakadok ki, s ledobva táskám a fal mellé, lehuppanok a földre. - Miért kell ezt, Jin? Egy hónap pihit ígértél nekem! - mondom nyafogva. Hogy lesz nekem így időm élni? Ráadásul... - Junsu! - ejtem ki hangosan a nevét. A fiúk értetlenül néznek rám. - Öhm... Jin... Van egy zenész-énekes-dalszövegíró-táncos ismerősöm, aki szíves örömest szeretne részt vállalni kiképzésemben! Lehetne róla szó, hogy segítsen nekem? - kérdezem, miközben megvakarom tarkómat.

- Hmm - gondolkodik el főnököm állát simogatva. Ezt melyik filmből vette? - Lehet róla szó, végül is, de erről majd később még beszélünk. Nos, mint már mondtam, mindenki -szakmabeliek és rajongók- egyaránt nagyon várnak egy friss és csodás debütálást, rengeteg tapasztalt és feltörekvő dalszövegíró küldte el munkáját, hogy válogathass és színpadra vigyed őket. A legtöbbhez már van zenei alap is. Hát nem fantasztikus? - Kis szünetet tart, gondolom a megerősítést várja. Hát tuti nem fogja megkapni. Ez mi?!

- És te azt akarod, hogy ma még nekiálljak táncikálni? - kérdezem tenyerembe támasztott arccal.

- Magadnak teszel jót azzal, hogyha hiszti helyett inkább gyakorolsz - vonja meg vállait.

- És mégis mit gyakoroljak? - teszem fel kérdésem mogorván. - Annyi közöm lehet a tánchoz, mint neked a miniszoknyákhoz. Szeretem nézni és néha kipróbálni - dünnyögöm inkább csak magamnak.

- Akkor nagyon jó esélyekkel indulsz! - csapja össze tenyerét vigyorogva, majd eltűnik. Nyűglődve fekszek végig a padlón.

- Miért? Miért? Miért? - kérdezem, miközben ide-oda forgok.

- Itt hagyta a dalokat. Majd nézd át őket - mondja Hyunseung, s ledob fejem mellé egy ijesztően vastag mappát. - Kelj fel és kezdjük el. Három órát kell bent lennünk hivatalosan!

Furi. Ha munkáról van szó, mintha előbújna egy profi éne, akit nem érdekel semmi, csak hogy jó legyen, amit csinál. Remélem nem lesznek túl nagy elvárásai velem szemben. Felvakarom magam a földről, majd a kardigánt is ledobva táskámra, követem őt a terem közepére.  Fogalmam sincs honnan, de a kezében van egy távirányító, amivel zenét kapcsol be. Feltűnik, hogy a tükrös fal egyik sarkában van egy komplett hifi berendezés.

- Először bemelegítünk - mondja és megkér, hogy csináljam azt, amit ő. Előre félve az elkövetkezendő óráktól egyezek bele.

***

- Azt reméltem, több időm lesz, mint három hónap - dünnyögöm a törülköző alól, ami ismét arcomon van, hogy hűsítsen. - A legtöbben éveket gyakorolnak, én miért nem?

- Nem tudom - válaszolja Hyunseung, holott pedig inkább csak magammal beszélgetek. Pontosabban nem vártam, hogy válaszoljon. Ez a nem is tudom hány óra vele kicsit meglepő volt a számomra. Annyira nem volt rossz, ráadásul idővel még többet szólt hozzám, tánctanári keretein belül maradva persze. Megtanított rendesen bemelegíteni és sosem hagyta, hogy ne csináljam a legjobban. Fáj is mindenem. De jól esett, hogyha valahol, legalább a próbateremben kötelességből hozzám tud szólni normálisan. Ebben nem reménykedem ha visszamentünk a lakásba. Túl szép lenne...

Nyílik az ajtó, majd Jin szólal meg.

- Na, hogy sikerült? - kérdezi jókedvűen. Mire föl a jókedve? Örül, hogy kínozhat?

- Nem reménytelen - feleli Hyunseung diplomatikusan. Levéve a törülközőt arcomról ülök fel és nézek a fiúra.

- Mi az, hogy nem reménytelen?

- Van hova fejlődnöd, de vannak alapjaid - vonja meg vállait.

- Mielőtt még összekaptok! - emeli kezét Jin békítően. - Hogy tetszik a terem? Szükséged van még valamire? - érdeklődik.

- Tetszik, de ha minden napomat itt kell majd töltenem, lehet megutálom. Egy matracnak örülnék meg egy kávéfőzőnek - válaszolom, s megeresztek egy vigyort felé. Felfirkantja kéréseim egy cetlire.

- Ha nem felejtem el, holnaputánra meglesznek - bólint egyet, majd felcsillannak szemei. - Ezt neked hoztam, nemrég érkeztek meg, gondoltam odaadom még most! - jelenti be, s besétálva odaad nekem egy nagy szatyrot.

- Ezek mik? - kérdezem, s óvatosan kiszórom a szatyor tartalmát a földre.

- A kiadó szereti támogatni a tagokat - magyarázza szerinte tök érthető módon, hogy mit hever előttem három doboz. Laptop, iPhone, iPad. Állam már másodszor koppan a padlón, de szerencsére most közel van a föld.

- Ezek az enyémek? - kérdezem döbbenten.

- Ahamm. Remélem, tetszenek a színek, én választottam őket! Viszont szerintem majd otthon bontsd ki őket, most már menjenek pihenni. Megérdemlitek!

***

Még mindig nem bírok dűlőre jutni ajándékaimmal kapcsolatban. A fiúk viszont teljesen odáig vannak értük, s sajátjaikkal hasonlítgatják össze. Legfőbb különbség a kopottság. Gikwang elmondása szerint a táncpróbákon, főleg ha az korán van vagy hétvégén, kezdésnek mindig potyog egy-két mobil. Ha nagyon tönkreteszik őket, kapnak újat. Számukra ez tök hétköznapi és egyértelmű. Én azt hiszem inkább vigyázni fogok rájuk és próbálom megszokni őket. Nem igazán voltak szupi kis ketyeréim, nem volt rájuk szükségem. Csak egy mobil, ami tud hívni és üzenetet küldeni. Tökéletes.

A Jin által választott színek nagyon tetszenek, főként a laptop metálos sötétkék hátlapja, de az iPhone fehér, barna sakura ágakkal és virágokkal díszített hátlapja is nagyon bejön. Az iPadnak szürke-kék-fehér rombusz kockás a tokja, ami szintén nagyon szép. Örülni fogok, ha majd megtanulom, hogyan kell őket használni.

Míg a fiúk összerakják és kipróbálgatják a kütyüket, én a kapott dalszövegeket olvasgatom. Némelyik egyáltalán nem tetszik, de van, amelyikben látok némi fantáziát. Bárha ezzel meg tudom magam kímélni ideiglenesen a próbáktól, akkor egyik sem tetszik. De majd hozzászoknom, hogy nem fogok tudni járni.

- Csatlakozhatok? - kérdezi Junhyung, miközben egy bögre kávét tesz elém. Már igazán nem kéne, hisz ha a fiúk is lenyugodtak a zsongásból, már megyünk is aludni, de megiszom a kávét. A rapper leül velem szembe, én pedig odaadok néhány már átnézett szöveget.

- Van, amelyik különösen tetszik? - kérdezi, miközben beleiszik saját kávéjába.

- Egyikben sem magamat látom, de ehhez gondolom, majd hozzá kell szoknom - válaszolom egykedvűen. Némelyik dalszöveg érzéseit egyáltalán nem érzem magaménak, másokon pedig azt érzem, amit az írója érezhet.

- Hát igen. Elsődleges szempont az eladhatóság - bólogat bölcsen a fiú. - Ezt olvasd el! - mondja nem sokkal később, de nem nekem, hanem a konyhába besétáló Hyunseungnak. Lesem reakcióját, de ő csak elveszi a lapot és derekát a konyhapultnak döntve elkezdi olvasni. Ha én kértem volna meg, szerintem még csak meg se fontolta volna. Tényleg csak a próbateremre korlátozódik jóindulata.

- Akár - mondja végül egykedvűen, s visszaadja a lapot.

- Hova teszed, amelyikek jók? - kérdezi Junhyung, mire egy vékonyabb kupac felé bökök. - Ehhez van hanganyag? A cím I Got You.

- Azt hiszem - dünnyögöm, s megkeresem a pendriveot, amin rajt van.

- Yoseob, idehoznád Hora laptopját? - dől hátra, hogy beláthasson a nappaliba. Nem sokkal később Yoseob bukkan fel, kezében a géppel.

- Kapás van? - kíváncsiskodik Gikwang, s ő is besunnyog a konyhába. Mind a rapper köré gyűlnek és izgatottan várják, mit ad a pen. Pár pillanattal később a szobát mai, friss zene tölti be. Megvan a maga ritmusa. Engem arra emlékeztet, amikor valaki erősítés nélkül penget egy gitárt. Ahogy halad előre, kezd színesedni, majd valószínűleg ahol a refrén kezdődik, s jópofa kis szünet is van. Maga a refrén nagyon tetszik, fülbemászónak találom. Yoseob kezébe veszi a dalszöveget, s próbálja párosítani a dallammal. Megint egy refrén következik, amit a fiú már halkan próbál énekelni.

Szeretnélek elkapni, de olyan messze vagy. Miért vagy ilyen messze?

Csak a gondolat, hogy enyém vagy, felmelegíti a szívem, szinte megőrjít.

Végre megvagy! Ne aggódj, most légy boldog!

Ha ez egy álom, akkor soha nem akarok felébredni!

A szerelem nem megvásárolható, ne aggódj, most légy boldog!

Még ha álmodok is, akarok egy esélyt!

Hé, tudod, hogy miattad halok, és miattad élek?

Nem akarok nyomorulttá válni miattad!

Nézz rám, utánad vágyakozok, rád akarok találni...

Így a kettő együtt még jobban hangzik! Bár elsőre nem fogott meg a szövege, ez is azt bizonyítja, hogy mindenből kilehet hozni a jót. Talán így van velem is a kiadó. Junhyung néha lefirkant valamit a lapra. Mikor véget ér, a rapper odaadja a papírt Hyunseungnak.

- Odaírtam egy csomó mindent, szerintem használhatók. Menjetek rá arra a vonalra, amit odaírtam a sarkába. Szerintem van esélyed - ez utolsót már nekem mondja. - Ki szerezte egyébként? - tudakolja.

- Egy YG gyakornok - válaszolja Yoseob. - Nem meglepő - teszi hozzá vigyorogva.

- Hát nem. Hora, szerintem mára fejezd be a keresgélést. Holnap hosszú napod lesz - tanácsolja Gikwang. Beleegyezően bólintok. A fiúk segítenek összeszedni a lapokat, majd sorban elmegyünk fürdeni.

Mikor már ágyamban fekszek, fejemben újra és újra a dal visszhangzik. Fogom új telefonomat, s egy kisebb regény keretén belül megosztom a napi napomat Junsuval, a végére odabiggyesztve egy nekem nagyon tetsző mondatot az I Got You-ból. Csak a gondolat, hogy enyém vagy, felmelegíti a szívem, szinte megőrjít. Elküldöm neki, majd bedőlve az ágyba, szinte azonnal elalszok. Fárasztó volt ez a mai nap. Álmaimban fel-felrémlik Hyunseung arca is.

[ ez most egy hosszabb rész ^^ a történetben szereplő dal NS Yoon G - I Got You című dala]

3. nap

Mikor reggel felébredek, telefonom még csak öt órát jelez. Meglepve tapasztalom, hogy be vagyok takarva. Ez nem én voltam. Kikapcsolom a zenét, töltőre teszem telefonom, majd összeszedve fürdős holmimat, elvonulok zuhanyozni. Mikor végzek, holmimat bedobálom szobámba, majd a konyhába megyek kávéért. A nappaliba érve már érzem is a csábító illatot, s látom az ötletgazda vörös fejét is. Hyunseung nekem háttal ül az asztalnál, kezében egy bögre kávéval. Egy pillanatra megtorpanok, de aztán erőt veszek magamon és besétálok a konyhába.

- Van még? - kérdezem, mire először felnéz rám, majd ujjával a pultra mutat. A szekrényből előveszek egy bögrét, majd töltök magamnak kávét. Gyorsan megiszom, majd a fiú tekintetével kísérve visszamegyek szobámba.

Meg is van, hogy mit fogok csinálni. Megint csak bezárkózok és átöltözök. Legalulra bikinit veszek, arra egy sortot, majd vissza Hyunseung kardigánját. Táskámba teszek új üdítőt, majd a még nedves törülközőmet a radiátorra terítve teszek el egy nagyobbat és tisztábbat. Kedvenc gyöngyös sarumat húzom, majd táskámat átvetve nyakamon, elindulok kifelé. Az előszobatükörnél megállok, hogy copfba fogjam hajam.

- A főnök azt mondta, ne járkálj egyedül sehova - jegyzi meg Hyunseung. A fiú a szobák felé vezető folyosó elején áll, félig felém fordulva. Látom, hogy a pulcsit figyeli, de nem zavar. Nem fogom csak úgy visszaadni neki.

- Pedig fogok - válaszolom kicsit mogorván. Mi az, hogy megszabja, hova mehetek és hogy? Mégcsak nem is debütáltam, senki az égvilágon nem fog felismerni az utcán. Ahova megyek meg főleg nem.

- Én szóltam - vonja meg vállait hanyagul, majd folytatja útját szobája felé. Erős ingert érzek, hogy utána menjek és adjak neki egy apró kis pofont, de beérem azzal, hogy mérgesen fújtatok egyet és hátat fordítva neki elhagyom a lakást.

***

Amint belépek az ajtón és megcsap a klórszag, feledem minden bánatomat Hyunseung gorombássága miatt. Az uszodában csak egy ember van rajtam kívül, tippem szerint ő is feszültség levezetésnek jött el ide. Mosolyogva dobom le táskámat az oldalt húzódó lelátóra.

- Szia Junsu! - kiáltom a hosszokat úszó fiúnak, mire ő kiesik ritmusából. Felém fordul, és meglepődve néz rám.

- Rég láttalak, Hora! - mondja mosolyogva, majd lebukva a víz alá kezd el felém úszni. Míg ideér, leveszem sortomat és táskámba teszem. A pulcsitól még nincs kedvem megválni, elsőnek mindig fagyit szoktunk enni a fiúval, ha mindketten itt vagyunk. Régi szép idők... Csobbanás jelzi, hogy Junsu kiszállt a vízből, majd néhány cuppogó lépés után érzem, hogy átölel. - Hiányoztál! - közli szemrehányóan, s megpuszilja arcom.

- Sok volt a dolgom - válaszolom, s jólesően nekidőlök. Nekem is hiányzott már a fiú. - Megint a térded miatt vagy itt? - kérdezem, miközben oldalra fordítom fejem.

- Részben. Meg vártam, hogy mikor láthatlak megint - feleli. Elmosolyodom, s nekidöntöm fejem vállának. Jólesik, hogy találkoztunk, valahol én is ebben reménykedtem. Olyan rég láttam már őt, ráadásul a jelenléte mindig pozitív hatással van rá, s találkozásaink után napokig jó kedvem szokott lenni. Ebben persze közrejátszik, hogy úszhatok is.  Percekig csak állunk, élvezve a másik közelségét, de tudom, hogy így meg fog fázni előbb-utóbb.

- Megyünk fagyizni? - kérdezem, mire megértve, hogy mire akarok kilyukadni, elenged.

- Persze, felöltözök - bólint. Nézem, ahogy végigsétál a lelátó mentén, majd felkapva egy pulcsit meg papucsot húzva lábára, visszasétál, kezében táskájával. Leteszi enyém mellett, majd kezem megfogva indulunk el kifelé. Mivel ez magánuszoda, nem fogják elvinni holminkat.

Átsétálunk a szomszédos kis fagylaltozóba, ahol nem néznek meg minket alulöltözöttségünk miatt. Tudják, hogy uszoda van a szomszédban. Junsu citromos fagyit kér, én pedig vaníliásat.

- Hogy-hogy eljöttél? - kérdezi hirtelen, miközben kifizeti a fagyikat. - Tudom, hogy csak akkor jössz, ha baj van, vagy megbeszéltük - teszi hozzá mosolyogva. Tehát kiismert. Vagy egyszerűen csak figyel rám.

- Betettek egy csapat fiúhoz, mert a kiadó még nem fizet nekem külön lakást. Az egyik srác levegőnek néz, és alig szól hozzám - válaszolom., miközben kisétálunk a kis kertbe, ahol befoglalunk egy üres asztalt. Csak Junsu ül le a hozzá tartozó padra, én az asztalra mászok fel, mint mindig. A fiú beljebb csúszik, hogy velem szemben üljön.

- Nem is mondtad, hogy felvettek! Hova is? Cube? - lepődik meg. Elmosolyodom.

- Igen, már szívesebben lennék JYP-s - válaszolom, s megérintem arcát. Mindig arról álmodoztam, hogy együtt dolgozhatok vele. De mivel közbejött a dolog nem tudtam elmenni a felvételijére, csak a Cube-éra.

- Annak én is jobban örülnék - nevet a fiú. Melegség tölt el szavaira, s elmosolyodom. - Visszatérve a keserűbb vizekre. Miért nem áll veled szóba? - kérdezi. Egyik kezét felteszi az asztalra, hüvelykujjával lábam kezdi el cirógatni, de arca nem változik meg. Egy darabig még a fagyit eszem, mielőtt válaszolnék. Honnan tudjam?

- Azt én is szeretném tudni. Sosem beszéltem még vele, és semmit sem tettem ellene - válaszolom. Elgondolkodva néz rám, hagyva megolvadni egy kicsit az édességet. Aztán lágyan elmosolyodik.

- Biztos csak túl szép vagy neki és szoknia kell - jelenti ki. Elpirulok, pedig nem hittem volna, hogy ennyi év ismertség után is zavarba tud hozni ezekkel a kijelentéseivel.

- Kétlem - dünnyögöm. Csak vállat von, miszerint nincs igazam, majd tovább eszi fagylaltját. Csendben esszük meg az édességeket, majd elropogtatjuk a tölcséreket is. Enyémnek a felét ő eszi meg, mert én nem kedvelem annyira. Azután felkelünk és visszaindulunk, hogy kiúszhassuk magunkból gondjainkat.

***

- Elszoktál az úszástól? - kérdezi vigyorogva Junsu, mikor sikerül előbb leúsznia a hosszt, mint nekem. Lévén, hogy iskolás koromban verseny-úszó voltam, ez csak nagyon ritkán sikerül neki. A medence széléhez úszva felülök a peremre. Elfáradtam!

- Csak örömöt akartam szerezni neked! - vágok vissza nevetve. Látom megvillanni szemeit, mielőtt elmerülne. Felsóhajtok. Nem volt szándékos, de ha már így alakult, akkor nosztalgiázunk majd egy kicsit, főleg ha rajta múlik. Előttem bukkan fel legközelebb, s megtámaszkodva lábaim mellett, kiemelkedik a vízből amennyire tud. Segítek neki, s lehajolva engedem, hogy ajkaink összeérhessenek. Fél karral átöleli derekam, s óvatosan visszahúz a vízbe, egy pillanatra se elszakadva tőlem.

***

- Jöhetnél gyakrabban - jegyzi meg Junsu, miközben kilép a meleg zuhany alól és törülközőjéért nyúl.

- Egyetértek - lépek utána és csókolok bele nyakába.

- Milyen kis éhes vagy - vigyorog rám. Nevetve vonok vállat, s visszalépve a zuhany alá, még egyszer leöblítem magam. Mikor végzek, elzárom a vizet és belelépek az uszodai papucsba. A fiú bebugyolál törülközőmbe, majd megpuszilja homlokom.

- Tényleg hiányoztál - mondja édesen mosolyogva. Lábujjhegyre állva csókot adok ajkaira.

- Te is nekem!

Mindketten megtörülközünk, kisebb-nagyobb szünetekkel, majd felötözve összepakolunk.

- Mikor jössz legközelebb? - kérdezi a fiú, miközben már az utcán sétálunk. Kezébe csúsztatom enyémet, s elmosolyodom.

- Nem tudom. Lassan majd el kell kezdenem dolgozni a debütáláson, meg hozzá kell szoknom a táncoláshoz. Eddig egy órán voltam és belepusztultam - válaszolom. Elneveti magát, s közelebb húzva magához, puszit ad fejemre.

- Meg se lepődtem - mondja. Tart némi szünetet, mielőtt feltenné kérdését. - Gondolod engednék, hogy segítsek neked?

- Megkérdezem - ígérem meg neki. Elmosolyodik. Tényleg jó lenne, ha vele készülhetnék fel a debütre, nem pedig a BEAST-tel. Tény, hogy kedvelem a fiúkat, de nem kérek Hyunseung utálatából. Junsu amúgy is ismer már, tudja, milyen vagyok és mi áll jól nekem. És ki nem hagyná a lehetőséget, hogy a közelembe lehessen munka címszó alatt.

***

- Megjöttem! - nyitom ki fáradtan a bejárati ajtót. Tényleg elszoktam az úszástól - állapítom meg magamban. Ráadásul jó ötletnek tartottam, hogy ott szálljak le, ahol Junsu. Csak pár megálló, gondoltam, de mégis fárasztó volt!

- Hol voltál?! - rohan le azonnal Yoseob és veti nyakamba magát. Próbálom távol tartani magamtól, de nem hagyja magát. - Úgy aggódtunk érted! - nyafogja. - Azt hittük, valaki elrabolt! Vagy elköltöztél! Vagy látni sem akarsz minket! - sorolja. Nyivákolására előjönnek a többiek is. Tekintetem találkozik Hyunseungéval, aki nyilván sejti, hogy az elköltözősből akár még lehet is valami, ha így folytatja.

- Hol voltál? - zendít rá Gikwang is. Ökölbe szorulnak kezeim, s kicsit erősebben lököm el magamtól Yoseobot, mint azt szerettem volna. A fiú megszeppenve néz rám.

- Jól vagyok. Ha el akarnék költözni, azt közölném veletek is. Úszni voltam, ha annyira tudni akarjátok - mondom. Kikerülve a fiúkat, szobámba sétálok, becsukva magam mögött az ajtót. Miért kell mindenkinek csak aggodalmaskodnia, ha valamiről nem szólok? Nem vagyok már gyerek! Ráadásul nekem nem mondta a főnök, hogy ne járkáljak el egyedül. Táskám ledobom a földre, majd lehuppanok az ágyra. Ennyit az úszás utáni jókedvről. Fenébe!

***

Sokáig ülök az ágyon, hol zenét hallgatva, hol pedig csak ülve. Nem tudok mit csinálni magammal. Tudom, hogy bocsánatot kérne kérnem a fiúktól, de nem érzem jogosnak, hogy gardedámként viselkednek velem. Mégis, talán nem kellett volna leharapnom a fejüket csak azért, mert aggódtam értem. Felsóhajtok.

Átveszek egy pólót és egy melegítő nadrágot, majd egy saját kardigánomat magamra véve kisétálok. A fiúkat a konyhában találom az asztalnál, miközben már pakolgatnak a vacsora után. Zsebre tett kezekkel állok meg a konyha és a nappali között.

- Sajnálom, hogy olyan goromba voltam veletek - mondom, mire mind felém fordulnak. - Nem szeretem, ha gyerekként kezelnek, és nem bíznak bennem - teszem hozzá, s beharapom ajkam. Bizalom... Számomra ez a legfontosabb dolog a világon.

- Csak nem tudtuk, hogy mi van veled és a telefonod sem volt nálad. Te is aggódtál volna! - mondja Gikwang. Igaza lehet.

- Gyakran jársz el úszni? - kérdezi Junhyung, miközben egy poharat törülget.

- Évek óta az életem része az úszás. Minden héten elmegyek egyszer vagy kétszer.

- És ugyanoda? - érdeklődik Dongwoon.

- Igen, egy magánuszodájába.

- Megígéred, hogy legközelebb szólj, vagy hagysz egy cetlit? - kérdezi Yoseob halkan. Eltűnődök, hogy vajon miért aggódott annyira értem.

- Mindenképp - nyugtatom meg. Felderül arca, odasétálva hozzám, megölel. Értetlenül ölelem át, s látom, hogy Junhyung elgondolkodva néz ránk. Hyunseung eltéve a tányérokat, szó nélkül elsétál mellettünk. Most meg mi baja? Mikor Yoseob elenged, arcán már mosoly van. Óvatosan mosolygok vissza rá.

- Hagytunk enni, éhes vagy? - kérdezi Dongwoon, de megrázom fejem.

- Most nem, köszönöm. Szerintem elmegyek aludni.

Ingázva kicsit szobám és a fürdő között sikerül fogat mosnom, majd előre is jó éjszakát kívánva a fiúknak elvonulok szobámba. Bár aludni még nem fogok, valahogy a fiúk társaságához sincs kedvem, nem tudom, miért. Telefonom megnézve döbbenek meg a sok üzenettől és sikertelen hívástól, ahogy a fiúk kerestek. Elolvasgatom az üzeneteket, majd kitörlöm őket. Közben azon gondolkozom, vajon honnan tudták a számomat. Mikor egy Hyunseungtól jött üzenethez érek, ujjam megáll a törlő gomb felett. Hol vagy? Aggódnak érted. Magam sem tudom miért, de nem törlöm ki az üzenetet, csak továbbmegyek a következőre. Nemsokára végzek az összessel, s dobok egy SMS-t Junsunak, hogy le lettem szidva, de jövő héten megint megyek ugyanígy. A fiú egy csodálkozó, majd egy örülő fejjel válaszol. Végül egy szívecskét is kapok. Mosolyogva teszem éjjeliszekrényemre a telefont. Végigdőlök az ágyon, s elgondolkodom, hogy hányszor ismételtem már meg ezt a mozdulatot, mióta itt vagyok. A plafont már mosolyogva üdvözlöm, bár most sem tud válaszokkal szolgálni nekem. Kopognak, majd Junhyung dugja be fejét.

- Bejöhetek egy kicsit? - kérdezi. Felülök, s nekidőlve az ágynak intek neki, hogy nyugodtan. Becsukja maga mögött az ajtót, s mellém ül az ágyra. - Miért nem szóltál, hogy elmész? - kérdezi. Felsóhajtok.

- Hozzá vagyok szokva, hogy odamegyek, ahová akarok. Ráadásul mégcsak nem is debütáltam, tehát a fanoktól sincs okom félni. A JYP uszodájába tényleg évek óta járok, már mindenki ismer ott. Másrészt pedig, Hyunseung tudta, hogy elmentem, csak nem érdekelte.

- Tudnod kell, hogy ő szólt nekem, hogy elmentél. Utána próbáltunk hívni téged - mondja mosolyogva. - Máskor tényleg szólj majd nekünk jó? - Bólintok. - Egyébként, Hyunseungnak csak idő kell, nem utál téged - mondja, majd megpaskolva lábam, kisétál. Értetlenül nézek utána. Hyunseung nem utál engem? Akkor miért viselkedik így? Mi az, hogy idő kell neki? Szerintem semmit sem zavarok, legalábbis igyekszem. Már megint kérdésekkel a fejemben alszok el, ülve, a falnak dőlve.

2. nap

Reggel mikor felkelek, azt se tudom, hol vagyok. Egyáltalán nem ismerős a szoba vagy az illatok. Felülök, s rádöbbenek a tegnapi nap eseményeire. Úgy döntök, inkább visszafekszek még aludni. Úgyse tudok róla, hogy próbám lenne vagy valami. Valami olyasmit mondott a főnök, hogy illeszkedjek be és szokjam meg a fiúkat. Azt hiszem. Mit tudom én így korán reggel. Kopognak, majd nyílik is az ajtó.

- Hora! - szólít meg halkan Yoseob, mire dünnyögök valamit, hogy jelezzem, ébren vagyok. - Gondoltam szólok, hogy ma be kéne jönnöd velünk! A főnök telefonált, hogy részt veszel velünk egy táncórán - tudatja velem a fiú, mire feltámaszkodok alkaromra és morcosan nézek rá.

- De azt mondta, mára nincs semmi dolgom - mondom, s rendesen felülök. Yoseob egy darabig csak néz engem, aztán válaszol.

- Nem tudott elérni téged, gondolom még aludtál, mikor keresett. Mi is most tudtuk meg. El tudsz készülni fél óra alatt? - kérdezi mosolyogva. Fáradtan felnyögök, de aztán bólintok.

- Persze, igyekszek.

- Köszi, cserébe csinálok neked reggelit! - mondja vidáman, majd kimegy. Mi ütött ebbe a gyerekbe? Megrázom fejem, mielőtt elkezdenék kombinálni, s inkább nekilátok készülődni. Kifésülöm hajam, majd összeállítom ruhám. Sort és trikó. Felöltözök, majd felhúzom cipőmet is. Táskámba teszek törülközőt, majd egy flakon aloét is, végül egy váltócipőt is. Némi hezitálás után megcserélem a cipőket, hogy kedvencemben táncolhassak majd. Copfba fogom hajam, majd kimegyek a nappaliba. A fiúk TV-t néznek, kivéve Yoseob, aki a konyhában szorgoskodik.

- Mindjárt kész! - fordul felém mosolyogva, majd szemei elkerekednek, ahogy meglát. A többi fiú érdeklődve kapja fel fejét, s néz rám hasonló tekintettel. Nem törődve velük teszem le táskám a kanapé mellé és sétálok be a konyhába.

- Hyunseung hagyott neked kávét - jegyzi meg Junhyung. Nekidőlök az asztalnak, s élvezem a kávé nyújtotta ébresztést. A fiúk hol engem, hol pedig a TV-t nézik, de egyikük sem szólal meg. Mikor elkészül a reggeli, már szinte késésben vannak, így az evést elhalasztva végezzük el a végső dolgainkat mielőtt indulnánk. Mivel a liftbe nem férnénk be ennyien, a lépcsőn igyekszünk lefelé. A fiúk ötleteikről beszélgetnek, míg én csak zsebre tett kézzel követem őket. Lent aztán beszállunk a kiadó mini-buszába. Megvárom, míg leülnek, s csak aztán ülök le én is egy üres duplaülésre. Elkezdek zenét hallgatni fülesen keresztül, de nem élvezhetem sokáig a zene nyújtotta békességet, mert percekkel az indulás után Yoseob támaszkodik rá ülésemre és piszkál meg, hogy figyeljek rá.

- Baj van, Hora? - kérdezi halkan, hogy ne vonja ránk a beszélgető fiúk figyelmét.

- Nincs - válaszolom, s nem érdekel, hogy mennyire hangzik hazugságnak. Én voltam az, aki betolakodott hozzájuk a kiadó parancsára, tehát nekem kell alkalmazkodnom hozzájuk. Nem róhatom fel Hyunseungnak, hogy utál. Nyilván van jobb dolga is, mint rám figyelni.

- Hyunseung miatt vagy szomorú? - kérdez rá a fiú, én pedig meglepődök, hogy ennyire látszódik-e. Elhessegetem a gondolatot, hisz nyilván csak jól ismeri csapattársát vagy kibeszéltek. Valahogy ma reggel különösen nem vagyok optimista.

- Nem - adok tömör választ. Yoseob felsóhajt, majd visszahuppan ülésére. Folytatom a zenehallgatást, de gondolataim az engem utáló személy körül járnak.

***

- Fantasztikusak voltatok! - dicsér meg mindenkit a koreográfus mosolyogva.

Hulla vagyok. Ez semmi ahhoz képest, hogy otthon táncoltam egy-két órát, tanulva a videók táncát. Ez A táncolás. Nagyokat kortyolva iszom innivalómat, remélve, hogy segít rendezni egy kicsit légzésemet. Túl hamar elfogy, de szerencsére már nem érzem magam ájulás közeli állapotban. Ehhez hozzá kell majd még szoknom. Végigdőlök a földön, s arcomra teszem vizes törülközőmet.

- Nagyon ügyes vagy - mondja nekem Junhyung, s ő is leül a földre. Kezem felemelve köszönöm meg dicséretét, de nem mondok semmit. Az ő tudásukhoz képest sehol se vagyok. Nem is értem, miért kellett eljönnöm velük.

- Mi lenne, ha elmennénk kajálni? - veti fel Dongwoon, de csak ketten értenek vele egyet. - Akkor otthon találkozunk! - köszön el tőlünk a fiú, s Yoseob és Gikwang társaságában összeszedik holmijukat és elmennek. Furcsa úgy gondolni a fiúk lakására, mint otthonra. Számomra leginkább egy hely, ahol aludni fogok, amint visszaérünk. Élvezem a csendet, ami a próbateremben van. Kellemes. Meg azt is, hogy a törülköző hűsíti arcomat. Komolyan, még egy ilyen próba és megpusztulok. Nem is értem, ők hogy bírják ki. Ráadásul ez csak valami szintfenntartó edzés, mivel nincs Doojoon. El se tudom képzelni, milyen, hogyha teljes gőzerővel dolgoznak és gyakorolnak. Valószínűleg még a nézésétől is elfáradnék.

- Én is lelépek, azt hiszem - mondja Junhyung, s felkel a földről.

- Hara? - kérdezi Hyunseung, én pedig összerezzenek hangjára. Az egész próba alatt kétszer, ha megszólalt. Valószínűleg ez is miattam van.

- Igen. Elkísérem őket a fellépésükre - válaszolja a rapper, miközben a hangok alapján pakol. Lehámozom fejemről a törülközőt, majd felülök. - Nicsak, most már nem paradicsom a fejed - vigyorog rám a fiú, mire kinyújtom nyelvem.

- Ez volt az első táncórám, hagyj békén - mondom neki. - Örülök, ha holnap fel fogok tudni kelni az ágyból - teszem hozzá, miközben próbálok felállni. Nem sikerül. - Itt alszok - jelentem ki és visszadőlök a földre.

- Mert az aztán jót tenne neked és nem fájnál még jobban - jegyzi meg Junhyung.

- Jajj már - fújtatok rá. Nézem, ahogy a fiú odasétál a kanapén fekvő Hyunseung-hoz és fülébe súg valamit. Ő válaszol valamit, de azt sem hallom. Végül a rapper elköszön tőlünk és lelép. Néma csend ereszkedik a teremre, de lehet, hogy csak a feszültség miatt érzem túl csendesnek. Nem tudok mit csinálni, s így próbálom túltenni magam a dolgon. Visszateszem arcomra a törülközőt. Egy pillanatig eljátszok a gondolattal, hogy tényleg helyben el kéne aludni, de lemondok róla. Valószínűleg körberöhögnének a fiúk, amit nem szeretnék.

Lehet, hogy kicsit elszunyókálhattam, mert arra eszmélek fel, hogy hatalmasat dörren az ég. Ijedten ülök fel és fordulok az ablak felé. Bármit, csak vihart ne!

- Menjünk - mondja Hyunseung, s csak most tűnik fel, hogy előttem áll. Felém nyújtja kezét, hogy segítsen felállni, de arca érzelemmentes, mint eddig. Eszembe jut, hogy Junhyung beszélt vele, talán erről. Elfogadom a segítséget, s sikeresen felállok. Tényleg fáj mindenem.

- Basszus - nyögöm az első kis lépés után. Sikerült erőt vennem magamon és bedobálni táskámba cuccomat. Amennyire tudunk, lesietünk a lépcsőn, ki az épület elé. Megint dörren egy hatalmasat az ég, én pedig ijedten összerezzenek.

- Megfázol - érti félre reakciómat Hyunseung, s fejemre akasztja kardigánját. Értetlenül nézek rá, de azért belebújok. Finom illata van. Beszállunk a kocsiba és elindulunk vissza.

***

Amint beérek szobámba, leengedem a redőnyt, hogy a villámok ne tudjanak árnyakat festeni a falakra, majd felkapcsolva a lámpát folytatom a pakolást. Fülhallgatón keresztül hallgatok zenét, hogy tudjam hangosabban. Igyekszem kizárni a fejemből a tényt, hogy odakint vihar tombol.

Fejemre húzom a kapucnit. Mindig is megnyugtattak az illatok, s a pulcsiból csak úgy árad Hyunseung állata. A fiú amióta odaadta kardigánját nem szólt hozzám, én pedig eldöntöttem, hogy csak akkor kapja vissza pulcsiját, ha megkér rá. Szerintem ez nem a közeljövőben lesz.

Míg pakolok, Dongwoon ugyanúgy elhív filmet nézni, mondván, nem fejeztük be a tegnapit, de most elhárítottam az ajánlatot. Valahogy nincsen kedvem filmet nézni. Csak fekszem az ágyon, örülve, hogy végre befejeztem a pakolást, és gondolkozok, hogy miért érzem rosszul magam. Valószínűleg köze van ahhoz, hogy nem szeretem, ha utálnak és levegőnek néznek. Mindenesetre úgy tűnik, Hyunseungnak van rá valami oka, és csak akkor áll velem szóba, ha a többiek rászólnak.

Összébb húzom a pulcsit, s befordulva a fal felé becsukom szemeim. Rosszul esik, hogy így viselkedik velem. Nem értem, hogy miért, s ez a legrosszabb. Ha baja van velem, mondja a szemembe. Így változtatni se tudok esetleg. Arcomon végigfolyik egy könnycsepp. Miért utálsz, hyung?